Király Viktort átverték a The Voice készítői: az énekes mesélt a méltatlan helyzetről

Forrás: TV2 -
átverés The Voice Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Király Viktor és családja könyvet adott ki az életükről, amelyből a többi között az is kiderült, hogy csúnyán átverték az énekest az amerikai The Voice című műsorban.

Hatalmas siker övezte Király Viktor The Voice-béli szereplését, az élő show-ban is elképesztően szerepelt. Adam Levie és Gwen Stephanie is versengtek azért, hogy ők lehessenek Viktor mentorai. Az énekes segítője végül a Maroon 5 énekese lett, aki azonban egy komoly döntési helyzetben egy másik versenyzőt vitt magával a döntőbe.

Király Viktor Forrás: TV2

Az énekes most elárulta, hogy csúnyán átverték őt, ezt pedig a kiesése utáni VIP-buliban a műsor producere árulta el neki, néhány pohár ital után.

A kiesésem utáni VIP-buliban, egy-két ital után a show producere elmondta, hogy a távozásom szerepelt a forgatókönyvben. Merthogy nekem már van egy magyar karrierem, és előnyt élveztek velem szemben az amerikai, ismeretlen tehetségek, és egész egyszerűen lejárt az időm a műsorban.

Ezt a turpisságot Király Tamás, Viktor édesapja és egyben menedzsere már előre sejtette abból, hogy egy olyan dalt osztottak a fiára, amelyben nem tudta megmutatni magát.

Már nem tudjuk meg, mi lett volna, ha Viktor Amerikában marad, de én nem tartom kizártnak, hogy végül Adam segített volna neki. De ha tényleg csak nagyot mondott, akkor is meg kell érteni, hogy ezek az emberek világsztárok, akik számára nem más karrierje a prioritás. Csak a show kedvéért ígérnek, mert jól hangzik, amit mondanak - fűzte hozzá Király Tamás A Király család című könyvben, írta meg a Bors.

ValóVilág 9: Puskás Peti elmondta, mit szeret a valóságshow-banhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-valovilag-9-puskas-peti-elmondta-mit-szeret-a-valosagshowban.htmlA ValóVilág 9 egyik műsorvezetője Puskás Peti lesz. De hogy ő mennyire vállalná be a magamutogatást, valamint hogyan készül az RTL egyik legsikeresebb show-műsorának vezetésére, a Life.hu riporterének mondta el. TV + SztárokOrigoPataki Ági modellről is jelentettek a szocializmus idejénhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-pataki-agi-modellrol-is-jelentettek-a-szocializmus-idejen.htmlPornográf tartalmú jelentésekre számítottak azok, akik azzal bíztak meg valakit a szocializmus idején, hogy Pataki Ági manökenről jelentsen. Nem kapták meg a szaftos részleteket. TV + Sztárok--Napokon belül indul a ValóVilág 9. - Less be a villába!http://www.life.hu/sztarok/20181030-napokon-belul-indul-a-valovilag-9-less-be-a-villaba.htmlNapokon belül elkezdődik a ValóVilág 9. szériája. A Life.hu a beköltözés előtt a villában járt, ahova most ti is beleshettek. TV + SztárokOrigoSurvivor Vera kiakadt Jérémyre, mert neki adta a hátránythttp://www.life.hu/sztarok/20181030-survivor-vera-kiakadt-jeremyre-mert-neki-adta-a-hatrany.htmlVera szerint nem volt férfias döntés Jérémy részéről, hogy neki adta a hátrányt, azonban utólag Nóri is bevallotta, hogy ugyanígy döntött volna. TV + SztárokOrigoMegszólalt Pásztor Anna zaklatója a börtönbenhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-megszolalt-pasztor-anna-zaklatoja-a-bortonben.htmlA börtönben nyilatkozott Pásztor Anna zaklatója. A férfi kijelentette, soha nem akarta bántani az énekesnőt. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoBoggie-t és kutyusát harci kutya támadta meg, az énekesnő kutyája nem élte túlhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-boggiet-es-kutyusat-harcikutya-tamadta-meg-az-enekesno-kutyaja-nem-elte-tul.htmlEgy turistaúton sétált az énekesnő, Boggie a kutyusával, Palkóval és a zenekarral, amikor egy kerítés mögül kiszabadult harci kutya megölte Palkót. Az énekesnő védeni próbálta az ebet, de a nagytestű állat őt is megharapta. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.