Az Országos Meteorológiai Szolgálat november 11-én délelőtt kiadott figyelmeztetése alapján a főváros és az Északi-középhegység tágabb környezetében kiterjedt és tartós köd fordul elő, és azokon a tájakon meg is maradhat. Óvatos közlekedésre kérnek mindenkit. 

A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy a figyelmeztető előrejelzést vegyék komolyan, és a szokásosnál óvatosabban közlekedjenek ezeken a területeken. 

Fotó: Balla Zsolt
Ködös útszakaszokon csökkentsük a járművünk sebességét, valamint tartsunk a szokásosnál nagyobb követési távolságot, és lehetőleg tartózkodjunk az előzéstől! Használjunk ködfényszórót! Ha járművünkön nincs ilyen, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni. A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez. Közlekedésünk során számítsunk az úttesten gyalogos, kerékpáros vagy lassú jármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére, amelyek észlelése a ködben ugyancsak jelentősen korlátozódik.