Szabó Győző elárulta, az utóbbi hónapokban annyira kimerült, hogy szüksége volt arra, hogy pár hétre elvonuljon a világ elől.

Szabó Győző rengeget dolgozott az elmúlt hónapokban, és nagyon stresszes életet élt. Ez a megfeszített tempó már-már az egészségét veszélyeztette, ezért a színész nemrég úgy döntött, elég volt ebből, és egy időre elvonul a világ elől. Egy ájurvédaközpontot választott, ahol végre teljesen feltöltődhet.

Ez az egész egyfajta önmegtartóztatás és meditáció, a lényege, hogy teljesen ki kell zárnom a világot. Olyan, mintha egy „indiai hangulatú luxusbörtönben" lenne az ember. Nincs telefon, internet. Testi-lelki megtisztulás. Nincs cigi, alkohol, minden zavaró tényezőt ki kell zárni. Hús sincs, teljesen vegetáriánus étrenden vagyok. Eszméletlen az egész, most száll ki belőlem a stressz. Meditáció, légzésgyakorlatok, ami így elsőre nagyon jól hangzik, de összességében nagyon fárasztó. Tegnap este 9-kor már kidőltem, ami nem fordult elő velem az elmúlt tíz évben. Most kezdem megtalálni a ritmusomat. Egyébként vasárnaptól vasárnapig tart ez az egész, nem is lépek fel, kivéve a szombatot, de akkor is innen, az albertirsai központból indulok, és az előadás után rögtön ide jövök vissza" - mesélte a Blikknek.

Szabó Győző teljesen kimerültForrás: Facebook/Szabó Győző