Korda György Balázs Klári 80 éves születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ország Gyuri bácsija, azaz Korda György pénteken ünnepli a 80. születésnapját. Tavaly azt nyilatkozta, ez lesz az utolsó születésnapja, amit megünnepel. 

1939-ben látta meg a napvilágot Korda György Klein György néven. Az ország egyik legismertebb énekese pénteken ünnepli a 80. születésnapját.

Korda György 80 éves lett Fotó: Mudra László - Origo

Még tavaly a Blikknek azt nyilatkozta, hogy ez lesz az utolsó születésnapja, amit megünnepel. „Nem szoktam ünnepelni a közbenső születésnapokat, csak azt, amelynek jelentősége van. A hetvenötöt nem kell magyarázni, a hetvenhetet azért, mert a két hetes többé nem lesz egymás mellett. A hetvenkilencet azért, mert utoljára kezdődik héttel. Még a nyolcvanadikig elleszünk, de utána nem akarom tovább.”

A jeles nap alkalmából a Mokka stúdiójában beszéltek feleségével, Balázs Klárival arról, hogyan élik a mindennapjaikat. Mint kiderült: az odaadó feleség még a széltől is óvja férjét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.