Közösségi oldalán fakadt ki Tóth Gabi, aki szerint a mai lányok rossz irányba tartanak, ami a közösségi médiás tevékenységüket illeti. Hosszú bejegyzésben fejtette ki a véleményét. 

„Üzenném az Instát ellepő 13-25 éves kis magamutogató csajsziknak, akiknek életük legnagyobb traumája eddig az volt, hogy a DM-ben pont elfogyott a kedvenc alapozójuk, hogy nagyon cukker, mikor motivációs "gondolatokat" írtok egy termékszponzoros, szemceruzás, szénné filterezett poszt alá, de valahogy teljesen hiteltelen a "bízz magadban, meg tudod csinálni, valósítsd meg az álmaidat, neked is sikerülhet" frázis, mert az igazi motiváció egyrészt az, hogy ti már eljutottatok A-ból B-be a saját poklotokon keresztül. Másrészt pedig nem arra kéne megtanítanotok hatszázezer agyhalott követőt, hogy koplaljanak, frusztrálódjanak és a külsejükre fókuszáljanak, hanem inkább arra kéne felhívnotok a figyelmüket, hogy merjenek segítséget kérni, menjenek önismeretbe/csoportba/terápiába, mert ez a valódi megoldás, nem a 8 réteg vakolat meg a stikában hányás” – írta posztjában Tóth Gabi. 

Azt is hozzátette, hogy hatalmas felelősség, ha valakit sokan követnek a közösségi oldalakon, de figyelniük kell arra, hogy valós értékeket közvetítsenek. 

A bejegyzéshez Rubint Réka is hozzászólt: „Minden mondattal egyet tudok érteni!!! A mai fiatalok útvesztője a virtuális világ! Snap, Insta, Face, és az isten tudja h még mi...?! Nincs vagy csak alig van személyes kontakt! Elkeserítő! Én visszasírom az én gyerekkoromat ... a gyerekeimnek!” – írta Rubint Réka, aki már 3 gyermek édesanyja. Némelyik kommentelő üdvözölte a szavait, ám voltak olyanok is, akik szerint nem kellene ezzel kapcsolatban véleményt mondani, hiszen az ő gyermekei is aktívak a közösségi oldalakon. 

„Neked pont nem kellett volna ide írnod... A te gyerekeid mit csinálnak??” – írta egyikük. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bihari Viktória leírta a lényeget ! Köszi neki! ...üzenném az instát ellepő 13-25 éves kis magamutogató csajsziknak, akiknek életük legnagyobb traumája eddig az volt, hogy a DM-ben pont elfogyott a kedvenc alapozójuk, hogy nagyon cukker, mikor motivációs "gondolatokat" írtok egy termékszponzoros, szemceruzás, szénné filterezett poszt alá, de valahogy teljesen hiteltelen a "bízz magadban, meg tudod csinálni, valósítsd meg az álmaidat, neked is sikerülhet" frázis, mert az igazi motiváció egyrészt az, hogy ti már eljutottatok A-ból B-be a saját poklotokon keresztül, másrészt pedig nem arra kéne megtanítanotok hatszázezer agyhalott követőt, hogy koplaljanak, frusztrálódjanak és a külsejükre fókuszáljanak, hanem inkább arra kéne felhívnotok a figyelmüket, hogy merjenek segítséget kérni, menjenek önismeretbe/csoportba/terápiába, mert ez a valódi megoldás, nem a 8 réteg vakolat meg a stikában hányás! engem az tud motiválni, aki már valamin túl van, aki valamelyest ismeri önmagát, akinek már vannak kézzelfogható belső eszközei a félelmek és a szorongások leküzdésére. ameddig, szemmel láthatóan, ti is segítségre szorultok, addig nem kéne elhitetni a többiekkel, hogy az élet csodaszép és csak bízni kell az álmokban! óriási felelősség van rajtatok, éljetek vele, álljatok bele, közvetítsetek valós értéket! igaz, azt senki sem fogja szponzorálni, de legalább kevésbé lesz égő a profilotok, amit 10 év múlva majd szégyenkezve néztek vissza...☝ @bihari_viktoria

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés,