Minden sztár R. Kelly ellen fordult: John Legend és Cara Delevingne is határozottan állást foglalt

R. Kelly nemi erőszak Cara Delevingne erőszak John Legend
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
R. Kelly sokáig tudta titokban tartani a szexuális visszaéléseit a világ előtt, de ennek egyszer és mindenkorra vége. Rengeteg nő vádolja az énekest bántalmazással, nemi erőszakkal és fogva tartással is, az áldozatok közül sokan egy dokumentumfilmben mondták el, mi is történt velük. Az Amerikában levetített film hatalmas felháborodást és visszhangot keltett, aminek nyomán rengeteg híresség tagadja meg R. Kellyt és azt, hogy valaha közük volt az énekeshez. Még a saját lánya is szörnyetegnek tartja a sztárt, aki ellen már nyomozás is indult. Sok sztár szólalt fel eddig R. Kelly ellen, és valószínűleg még többen fognak.

Cara Delevingne

A modell és színésznő az áldozatokról szóló dokumentumfilm után nyilvánította ki véleményét az énekesről. Ledöbbent, hogy milyen hosszú ideje műveli már borzalmas tetteit R. Kelly. „Magunkat is hibáztathatjuk ebben a helyzetben. Tudtam a vádakról, de nem tudtam megérteni a helyzet súlyosságát. Továbbra is hallgattam a zenéit. Fel kell hagynunk azzal, hogy elválasztjuk a művet az alkotótól. Csak azért, mert úgy énekel, mint egy angyal, még nem jelenti azt, hogy az" – írta Insatgram-oldalán.


John Legend

Az énekes azon kevés sztárok egyike volt, aki hajlandó volt megjelenni az R. Kelly borzalmas tetteiről szóló dokumentumfilmben. Határozottan állást foglalt, és ezt a Twitteren is megerősítette. „Mindenkinek, aki bátornak tart azért, mert megjelentem a dokumentumfilmben: egyáltalán nem éreztem kockázatosnak. Hiszek ezeknek a nőknek, és nem védek egy sorozatos gyermekmolesztálót. Könnyű döntés" – írta a Twitteren a sztár, aki szerint R. Kelly ugyanarra a sorsra kell hogy jusson, mint Harvey Weinstein.

Ne-Yo

Ne-Yo – sokakhoz hasonlóan – egykor nagy rajongója volt R. Kelly munkásságának, nagyra értékelte a zenészt, egészen addig, amíg közös turnéra nem indultak. Ott az énekes olyan borzalmasan viselkedett, hogy a baráti érzések elmúltak, így miután fény derült arra, milyen szörnyetegként viselkedett a lányokkal és nőkkel R. Kelly, Ne-Yo is kifejezte véleményét a zenészről. „Erre nincs mentség. A zene fontos, tényleg az, de nem fontosabb annál, hogy megvédjük a gyermekeinket, kislányainkat" – írta a zenész, akinek lányai vannak, így még mélyebben érinti az egész történet.

Lady Gaga

Az énekesnő 2013-ban dolgozott együtt R. Kellyvel, akkor adták ki a Do What U Want című számukat, aminek szövege már akkor sem tetszett a rajongóknak. „Do what you want wtih my body" vagyis az "azt csinálsz a testemmel, amit akarsz" már akkor sem volt jó üzenet, de a dokumentumfilm megjelenése után nagy felháborodást keltett. Lady Gaga természetesen kiállt az áldozatok mellett, minthogy maga is az volt, és eltávolíttatta minden hivatalos online oldalról a szám R. Kellyvel előadott verzióját.


Jada Pinkett Smith


Will Smith felesége szintén megnézte a dokumentumfilmet, és természetesen ő is megosztotta az ezzel kapcsolatos észrevételeit az Instagram-oldalán. „Nagyon nehéz volt végignézni, de borzasztóan fontos" – kezdte Jada, aki a lányával együtt nézte végig az áldozatok beszámolóit. Hozzátette, szerinte nagyon fontos, hogy a szülők beszéljenek a gyermekeikkel azokról a dolgokról, amik a dokumentumfilmben megjelentek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.