A Wellhello csapata botrányok között oszlott fel, a zenészek mind kiléptek a zenekarból. Ők most új bandát alapítottak, olyat, ahol mindenki egyenrangú. 

Az egyik legnagyobb zenészbotrány – persze csak Majka és Curtis után – a Wellhellóé volt tavaly. A tagok nem egyeztek meg, a helyzet pedig odáig fajult, hogy a rendőrségen is bejelentést tettek. A zenekari számlát befagyasztották, mivel az anyagiak terén is volt egyet nem értés. A Wellhello csapatból tavaly botrányok között kilépett zenészek most új bandát alapítottak, a hangzás hasonló, az énekes azonban más.

A Wellhellóból kilépett zenészeknek új zenekaruk vanForrás: Fókusz

Mi éveken keresztül együtt zenéltünk a hangszeres szekcióval, úgyhogy számunkra nem volt kérdés, hogy együtt maradunk, és együtt folytatjuk tovább" – mondta a Fókusznak Wagner Emil. Csapatukhoz már csak egy férfiénekest kellett találni. Egy emberként Varva Bencére gondoltak, akit a nézők az X-Faktorból ismerhetnek.

A ByTheWay formációval a tehetségkutató második helyezettjei lettek. A csapat tagjai kiemelték, nagyon fontos számukra, hogy jó hangulatú legyen a közös munka. Persze a wellhellós botrányról is beszéltek.  Az a baj, hogy az a dolog, ami miatt elváltunk, az még mindig nincsen leütve.  (...) Nem voltak konfliktusok, volt a végén egy durva dolog, ami miatt a zenekar úgy döntött, hogy ehhez többet nem adja a nevét, föláll, és köszönjük szépen" – mondta Wagner Emil. Az új csapatban, amely a Talk2night nevet kapta, minden tag egyenrangú, mindenhol együtt jelennek meg.