Ferenc pápa leszögezte, nem fogják eltörölni a papi cölibátust

Forrás: REUTERS -
eltörlés Ferenc pápa pap cölibátus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A papi cölibátus körül régóta folyik a vita, Ferenc pápa most egyértelműen állást foglalt: kizártnak tartja, hogy eltöröljék.

Ferenc pápa Panamából Olaszország felé tartva válaszolt az újságírók kérdéseire, és természetesen előkerült a papi cölibátus eltörlésének témája. Ferenc pápa leszögezte, kizártnak tartja, hogy eltöröljék, az azonban megfontolandó, hogy házas férfiakat pappá szenteljenek olyan területeken, ahol paphiány van.

Ferenc pápa a cölibátus eltörléséről nyilatkozott Forrás: REUTERS

Hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy ez lesz a végső megoldás, hiszen nem járta körül eléggé a témát, de a teológusoknak tanulmányozniuk kell ezt a lehetőséget. A cölibátust azonban ajándéknak tekinti, és annak ellenére nem hajlandó ezen változtatni, hogy nem egy dogmáról van szó, hanem pusztán „hagyományról”, vagyis lehetne rajta módosítani – írja az ABC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.