Bezárt Berki Mazsi cukrászdája

Forrás: instagram.com/mazsirenata -
cukrászda Berki Mazsi bezár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden jel arra utal, hogy Berki Mazsi cukrászdája már nem üzemel többé, az üzlet legalábbis hosszú ideje nem nyitott ki, és a jelek szerint egy másik bolt nyílik a helyén. 

Berki Krisztián felesége eddig egy cukormentes cukrászdát üzemeltetett, ám a jelek szerint az üzletnek leáldozott. Az biztos, hogy a budai bevásárlóközpont melletti bolt jó ideje zárva van, és már nem is fog kinyitni – ott legalábbis –, hiszen egy másik üzlet nyílik a helyén. Az üzletre azonban nem írták ki, hogy elköltözött volna, ebből arra lehet következtetni, hogy Budapesten nem lesz többé Mazsinak cukrászdája.

Bezárt Mazsi cukrászdája Forrás: instagram.com/mazsirenata

Az már korábban kiderült, hogy édesanyja remek lehetőséget kapott Kecskeméten, ott nyit üzletet. „Édesanyám egy szuper lehetőséget kapott, Kecskemét szívében nyithatja meg álmai cukrászdáját" – mondta korábban Mazsi. Feltételezhetnénk, hogy együtt fogják vezetni a boltot, de a Ripost információi szerint ez nem így lesz: azt a cukrászdát egyedül viszi majd Mazsi anyukája.

ValóVilág 9: VV Greg könnyek között választott VV Zsuzsu és VV Reni közötthttp://www.life.hu/sztarok/20190201-valovilag-9-vv-greg-konnyek-kozott-valasztott-vv-zsuzsu-es-vv-reni-kozott.htmlVV Greg nagyon nehezen hozott döntést, ugyanis a két legjobb barátnője, VV zsuzsu és VV Reni között kellett választania. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: VV Zsuzsu egykori barátnőjét, VV Renit hívta ki párbajrahttp://www.life.hu/sztarok/20190201-valovilag-9-vv-zsuzsu-egykori-baratnojet-vv-renit-hivta-ki-parbajra.htmlVV Zsuzsu lett a kiválasztott, így neki kellett a lakók közül párbajtársat választania. VV Renit hívta ki, aki egykor a legjobb barátnője volt a villában. TV + SztárokOrigoKiszel Tünde Szörnyella de Frászként pózol naptárának februári fotóján: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190201-kiszel-tunde-szornyella-de-fraszkent-pozol-naptaranak-februari-fotojan-foto.htmlKiszel Tünde 2019-es naptára is igen meghökkentőre sikerült. Mesehősökként pózol a 12 különböző fotón. Ezúttal Szörnyella de Frászként.TV + SztárokOrigo21 kilót fogyott az egykori ValóVilág játékos, Molnár Anikó: injekcióval sikerült leadni a túlsúlythttp://www.life.hu/sztarok/20190201-21-kilot-fogyott-az-egykori-valovilag-jatekos-molnar-aniko-injekcioval-sikerult-leadni-a-tulsulyt.htmlMolnár Anikó évek óta küzd a súlyával. 105 kilósan döntött úgy, orvoshoz fordul és elvégeztet magán néhány vizsgálatot. TV + SztárokOrigoEgy nő minden keresztnévhez társít egy ízt: Meghan Markle nagyon rosszul járthttp://www.life.hu/sztarok/20190131-egy-no-minden-keresztnevhez-tarsit-egy-izt-meghan-markle-nagyon-rosszul-jart.htmlEgy skót nő azzal foglalkozik, hogy minden keresztnévhez egy-egy ízt társít. TV + Sztárok--Kate Beckinsale színésznőt összetévesztették Katalin hercegnévelhttp://www.life.hu/sztarok/20190131-kate-beckinsale-szinesznot-osszetevesztettek-katalin-hercegnevel.htmlKórházba került kirepedt petefészekciszta miatt Kate Beckinsale színésznő. Az USA Today cikkében azonban az ő fotója helyett Katalin hercegné arcát láthattuk. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.