Vámos Erika fél év után szakított a párjával, Tamással.
Nemrég még boldogan mesélt új párkapcsolatáról Vámos Erika. A csinos műsorvezető egy fájdalmas szakítás után jött össze a 43 éves Tamással és júliusban egy közös nyaralásra is elmentek.
Úgy tűnt, minden jól alakul kettejük között, ám karácsonykor mégis a szakítás mellett döntöttek. A férfinak ugyanis van két gyermeke az előző kapcsolatából, és a szentestét velük töltötte, miközben kedvese aznap különösen nehezen viselte a magányt.
Otthon ültem egyedül szenteste, és úgy éreztem, nem akarok többet egyedül karácsonyozni. Ennek a kapcsolatnak nincs jövője, sosem férek majd bele az életébe. Szerettük egymást, de máshogy éltük a mindennapjainkat, mások voltak a céljaink. Teljesen máshogy szocializálódtunk, és negyvenévesen már egyikünk sem fog változni. Muszáj volt ezt a döntést meghoznom, mert az elmúlt hónapokban mindenféle betegség tüneteit produkáltam, a testem már régóta menekülni akart. Máig szinte mindennap beszélünk, nincs bennünk harag. Még mindig szeretjük egymást, nem kizárt, hogy barátok maradunk, de be kellett látnunk, hogy nincs közös jövőnk" – nyilatkozta a Blikknek.
