Story Gála 2019 Megyeri Csilla ruha Story Gála csipke füllentés hazugság meghívás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megyeri Csillát is meghívták a 20. Story Gálára, amelyet a Szépművészeti Múzeumban tartottak. A celeb azonban elfelejtett visszajelezni, így törölték a listáról. Megkereste a szervezőket, akiknél füllentéssel elérte, hogy részt vehessen a rendezvényen. 

Egymás után vonultak be a sztárok a 20. Story Gálára a Szépművészeti Múzeumba. Megyeri Csilla egy átlátszó csipkeruhában jelent meg. Kísérője a párja, Zsolti volt.

A FemCafé riporterének elárulta, hogyan jutott be a rendezvényre. Meghívták ugyan, de a sok levele között elkallódott a meghívás, így nem igazolt vissza. Akkor jutott eszébe újra, amikor kapott egy újabb e-mailt, hogy törölték a listáról visszaigazolás hiányában.

"Kétségbeestem, mert már megvolt minden, egyeztettem a sminkessel, fodrásszal és a ruháink is megvoltak" – mondta Megyeri Csilla, aki tavaly volt először a Gálán, és örült, hogy idén is meghívták. "Nagyon izgultam, hogy mit találjak ki, végül azt füllentettem, hogy én visszajeleztem nekik, biztosan elkeveredett a levelem. Szerencsére nem firtatták a dolgot, és elfogadták utólag is a regisztrációnkat" – árulta el füllentésének titkát Megyeri Csilla.

Megyeri Csilla átlátszó csipkeruhájában Forrás: Polyak Attila/Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.