Egy nő is megvádolta Michael Jacksont szexuális zaklatással

Forrás: Getty Images/WireImage/Kevin Mazur -
zene Michael Jackson pénz gyerekek szexuális zaklatás pedofília
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy neve elhallgatását kérő nő vádolta meg Michael Jacksont azzal, hogy gyerekkorában szexuálisan zaklatta. A dolog érdekessége többek között az is, hogy eddig csak férfiak álltak elő hasonló történettel, ő az első nő. 

Saját állítása szerint fiús kislány volt az a neve elhallgatását kérő nő, aki most szexuális zaklatással vádolta meg Michael Jacksont. A pop királyának hasonló ügyeiről nemrégiben dokumentumfilm is készült, ám eddig kizárólag férfiak álltak elő hasonló történettel.

Michael Jacksont ismét zaklatással vádolják Forrás: Getty Images/WireImage/Kevin Mazur

A nő azt állítja, hogy a zaklatás 1986-ban kezdődött, amikor édesanyjával ellátogattak az énekes birtokára, aki azonnal kiszúrta őket. A The Sun cikke szerint Jacko felajánlotta nekik, hogy nézzék meg az édességraktárat, majd csókolgatni kezdte a lányt, a nemi szervét is megfogta.

Azt mondja, a pedofil zaklatások 16 éves koráig tartottak, amikor Michael Jackson csekkeket kezdett neki küldeni, hogy megvásárolja a hallgatását. Azt állítja, összesen 900 ezer dollár kapott tőle, ami több mint 200 millió forintnak felelt meg.

Így élnek most a ValóVilág nyertesei: VV Szabolcstól VV Zsuzsuighttp://www.life.hu/sztarok/20190220-igy-elnek-most-a-valovilag-nyertesei-vv-szabolcstol-vv-zsuzsuig.htmlA ValóVilág kilencedik szériája zárult le a napokban, ráadásul most először női győztest avathattak. VV Zsuzsu történelmet írt, de az majd csak később derül ki, hogy fogunk-e rá emlékezni. Sok győztes ugyanis a feledés homályába veszett, mások pedig nem is akarták kihasználni a hirtelen jött ismertséget. Így élnek most a ValóVilág kilenc szériájának győztesei. TV + SztárokOrigoKonkoly Ági elárulta, megváltoztatta őt a második gyermekük érkezésehttp://www.life.hu/sztarok/20190220-konkoly-agi-elarulta-megvaltoztatta-ot-a-masodik-gyermekuk-erkezese.htmlKonkoly Ági második gyermeke érkezése után sokat változott: ilyen anya lett. TV + SztárokOrigoCurtis elárulta, miért nem tudták Sebestyén Balázsék elérni: elfelejtette az interjúthttp://www.life.hu/sztarok/20190220-curtis-elarulta-miert-nem-tudtak-sebestyen-balazsek-elerni-elfelejtette-az-interjut.htmlCurtist hiába keresték, nem érték el Sebestyén Balázsék telefonon annak ellenére, hogy előzetesen leegyeztették, a Rádió 1 reggeli műsorában fog velük beszélgetni. A rapper most elárulta, mi történt. TV + Sztárok--Kannabiszos csokoládét is kapnak az Oscar-jelöltekhttp://www.life.hu/sztarok/20190220-kannabiszos-csokoladet-is-kapnak-az-oscar-jeloltek.htmlMég kannabiszos csokoládé is található abban az ajándékcsomagban, amelyet az Oscar-jelöltek kapnak. TV + Sztárok--Gyanítják, hogy kisfiút vár Meghan Marklehttp://www.life.hu/sztarok/20190220-gyanitjak-hogy-kisfiut-var-meghan-markle.htmlSokak szerint kisfiút hord a szíve alatt Meghan Markle, barátnője ugyanis zöldeskék színű szatyorral ment a hercegné babaváró bulijára. TV + Sztárok--Sebestyén Balázsék nem tudták elérni Curtist, miután az igent mondott egy rádiós interjúrahttp://www.life.hu/sztarok/20190220-sebestyen-balazsek-nem-tudtak-elerni-curtist-miutan-az-igent-mondott-egy-radios-interjura.htmlSebestyén Balázsék megbeszéltek egy interjút a rádióban Curtisszel, de a rapper nem tartotta be az ígéretét. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.