Megérkezett a tavasz, és vele együtt a kissé hűvösebb, barátságtalanabb idő is.

A tavaszias napok után hétvégére elromlik az időjárás. Szerencsére hideg nem lesz, de mindenképp barátságtalanabb idő lesz, mint a hét közepén.

A Köpönyeg azt írja, pénteken erősen felhős lesz az ég, és főleg a Dunántúlon alakul ki szórványosan záporeső. Az északnyugati szél megerősödik. 10 és 16 fok között alakul a hőmérséklet.

Eső is eshet a hétvégénForrás: Shutterstock

A hétvégén marad az erősen felhős ég. Szombaton inkább nyugaton, vasárnap főleg északon fordul elő eső, záporeső. Szombaton 7-12, vasárnap 9-15°C közötti értékeket mérhetünk.

Hétfőn napközben vastagodó felhőzet, délutántól többfelé eső várható. Eleinte a délnyugati, majd délután az északnyugati szél fokozódhat viharossá. A csúcsérték 15 fok körül alakulhat.