Koholák Alexa hosszú posztban mesélte el, milyen rossz volt a múltban

múlt Koholák Alexandra vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koholák Alexa mióta találkozott 26 évvel idősebb férjével, teljesen megvilágosodott: hátat fordított a múltjának és spirituális segítőként dolgozik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

II. rész De Itt a kérdésre a válasz: Azt gondolom, hogy alapvetően az emberek nem feltétlenül a történéseket szégyenlik a múltban, hanem azt, hogy hogyan reagáltak rá, hogyan kezelték a helyzetet. Szerintem az szégyellni való, hogy anyukámnak napokig nem vettem fel a telefont, de amikor valami bajom volt biztosan őt hívtam először. Az is szégyellni való, hogy gyerekek folyamatosan küldtek nekem videó üzeneteket, leveleket, amikre csak akkor válaszoltam, ha éppen kedvem volt. Szégyellni való az, ahogy bántam az emberekkel, munkatársaimmal, szeretteimmel, mert éppen éhes voltam, vagy nem volt kedvem, türelmem hozzájuk. Sokat hazudtam, taktikáztam amit szégyenlek. És végül, de nem utolsó sorban szégyenlem magam azért mert soha nem adtam HÁLÁT A LEHETŐSÉGEIMÉRT, pedig mindig csodás dolgokat kaptam meg. Most HÁLÁT ADOK, Hálát adok NEKTEK, minden tv csatornának, műsornak, minden újságírónak, minden embernek a múltamban, akik hozzá segítettek a jelenlegi sikereimhez/ boldogságomhoz. Nem jutottam volna ide, ha TI nem vagytok! Sok emberrel nem tartom már a kapcsolatot, de ezúton is KÖSZÖNÖM nektek, hogy ide vezettetek, megtaláltam a helyem, szerepem, boldogságom, jóllétem. Sajnálom, hogy eddig ezt nem tettem meg, remélem mindenki idetalál hozzánk a KÖZPONTHOZ és tudok neki segíteni abban, hogy jobbá váljon az élete!❤️ ÉS KÖSZÖNÖM NEKTEK KÖVETŐIM, KÖZPONT TAGOK, RAJONGÓIM, HOGY NAGYON SOKAN VAGYUNK, EGYRE TÖBBEN ÉS TÖBBEN!❤️ A Férjemnek pedig köszönöm, hogy egy ilyen csodálatos ember mellett élhetem le az életem, talán ez a legnagyobb kincs a számomra! #hálásvagyok #szeretlektiteket❤️ #beavatás #spiritual

Farkas Alexandra (@alexa_vagyok) által megosztott bejegyzés,

„Régen annyira el voltam foglalva magammal, hogy mindig bombaformában lépjek ki az ajtón, hogy észre sem vettem, ha valaki szomorú, rosszkedvű volt mellettem. Inkább haragudtam az illetőre, amiért elrontja a jó kedvemet. Annyira önző és egoista voltam, hogy csoda, hogy magammal szóba álltam. A párkapcsolataimban és a munkában pedig sokszor hazudtam, hogy elérjek valamit. Mindig azt az 'arcomat' vettem elő, amire éppen szükség volt az adott cél érdekében” – mondta a Borsnak Alexa.

Endrei Judit visszatér a képernyőrehttp://www.life.hu/sztarok/20190319-endrei-judit-visszater-a-kepernyore.htmlAmikor Endrei Judit 17 évvel ezelőtt távozott a televíziózásból azt hitte, végleg búcsút intett a médiának. Hamarosan azonban újra a képernyőn láthatjuk, ráadásul rendszeresen.TV + Sztárok--Műsorvátlozás: a TV2 pénteken mutatja be Curtis elvonó utáni első napjairól készült dokumentumfilmjéthttp://www.life.hu/sztarok/20190319-a-tv2-penteken-mutatja-be-curtis-elvono-utani-elso-napjairol-keszult-dokumentumfilmjet.htmlCurtis nagy árat fizetett függősége miatt: családja, élete szerelme és Majka is elfordultak tőle, amíg nem tudta letenni a kokaint. A rapper elvonóra ment, majd teljesen új életet kezdett. Új élete első időszakáról pedig dokumentumfilm is készült, amit rendkívüli műsorváltozással pénteken láthatunk a TV2 képernyőjén. TV + Sztárok--Vajna Timitől elvették az autóját és hamarosan Andy Vajnával közös budai otthonukat is el kell hagynia, lejár a bérleti szerződéshttp://www.life.hu/sztarok/20190319-vajna-timitol-elvettek-az-autojat-es-hamarosan-andy-vajnaval-kozos-budai-otthonukat-is-el-kell.htmlAndy Vajna tragikus halála után Vajna Timi lelkileg teljesen tönkrement. Nem tudja feldolgozni férje halálát. Úgy tűnik, az anyagi biztonságának is vége...TV + SztárokOrigoÍgy pörgött a rúdon a szülinapi buliján Paris Hiltonhttp://www.life.hu/sztarok/20190318-igy-porgott-a-rudon-a-szulinapi-bulijan-paris-hilton.htmlParis Hilton a 38. születésnapján rendezett bulin pattant fel a rúdra. TV + Sztárok--Johnny Depp 87 videóval bizonyítaná, hogy a volt felesége bántalmazta őthttp://www.life.hu/sztarok/20190318-johnny-depp-87-videoval-bizonyitana-hogy-volt-felesege-bantalmazta-ot.htmlJohnny Depp a volt feleségét vádolja bántalmazással: állítólag 87 videóval tudja bizonyítani az állítását. TV + SztárokAFPHien bikinis fotót mutatott, csodás alakja vanhttp://www.life.hu/sztarok/20190318-hien-bikinis-fotot-mutatott-csodas-alakja-van.htmlAmíg mi didergünk, addig Hien már bikiniben élvezi a napsütést. A fiatal énekesnő csodás alakot villantott. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.