felelős állattartás csirke Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tojás csibe állattartás Nébih
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb innovatív, ismeretterjesztő projektet, online "valóságshow-t" indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára.

A Nébih MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szerda délután elindult az élő online valóságshow-juk. A "Túlélő tojások" címmel indított program főszereplői csirkék, az elején még tojások.

Az élő közvetítés szerda délután 4 órakor indult el a "beköltözéssel", a Nébih szakemberei nyolc ellenőrzött, megfelelően előkészített, több különböző fajtájú tyúk tojásait helyezték el egy automata keltetőbe.

A keltetés csütörtök hajnali 3-kor kezdődött, amelynek folyamatát az érdeklődők napi 24 órában, élőben követhetik a Nébih YouTube-csatornáján, illetve a hivatal népszerű kampányai közül a Szabad a gazdi és az Ételt csak okosan! weboldalán.

A programmal a Nébih állatorvos és állattenyésztő szakemberei hasznos információkat osztanak meg a tojások fejlődéséről, valamint a felelős állattartás fontosságáról. A tojások egy része nem kel majd ki, de a kikelt kiscsibéket a hivatal egy gondos gazdánál helyezi el.

A közlemény szerint a Nébih a projektet kifejezetten húsvétra időzítette. Felhívják a figyelmet arra, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot az ünnepek közeledtével.

Egy magát időutazónak valló férfi szerint 1981 óta képesek vagyunk utazni az időbenhttp://www.life.hu/news/20190329-egy-magat-idoutazonak-vallo-ferfi-szerint-1981-ota-kepesek-vagyunk-utazni-az-idoben.htmlEgy későbbi amerikai elnök nevét és a mesterséges intelligencia térhódítását is megjósolta egy magát időutazónak valló férfi, Adam Archon. Egy állítólagos hazugságvizsgálaton is részt vett, amin átment. NewsOrigoEgy brit pár látta Madeleine McCannt egy benzinkútnál néhány nappal az eltűnése utánhttp://www.life.hu/news/20190329-egy-brit-par-latta-madeleine-mccannt-egy-benzinkutnal-nehany-nappal-az-eltunese-utan.htmlEgy brit pár azt állítja, hogy Marrákesben látták Madeleine McCannt néhány nappal az eltűnése után. News--Még nem dőlt el, hogy a téli vagy a nyári időszámítást választjukhttp://www.life.hu/news/20190329-meg-nem-dolt-el-hogy-a-teli-vagy-a-nyari-idoszamitast-valasztjuk.htmlÚgy tűnik, hogy 2021-től nem kell átállítanunk az órát, ám addig el kell dönteni, hogy a téli vagy a nyári időszámítást szeretnénk. Ebben a kérdésben itthon még nem határoztak. News--Többfelé 20 fok körüli maximumokkal ér véget a márciushttp://www.life.hu/news/20190329-idojaras-tobbfele-20-fok-koruli-maximumokkal-er-veget-a-marcius.htmlNapos, száraz idővel és többfelé 20 fok körüli maximumokkal ér véget a március - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.News--Nem tudtak megállni: kisállataik szőrével akartak nagyot alkotni ezek a gazdikhttp://www.life.hu/news/20190328-nem-tudtak-megallni-kisallataik-szorevel-akartak-nagyot-alkotni-ezek-a-gazdik.htmlAz emberek szólnak a fodrásznak, ha nem tetszik a frizurájuk. De mi a helyzet az állatokkal? A most következő házikedvencek gazdái egy kicsit jobban átgondolhatták volna, mit kérnek a kutyakozmetikustól. NewsOrigoKét apának szült ikreket a kínai édesanyahttp://www.life.hu/news/20190328-ket-apanak-szult-ikreket-a-kinai-edesanya.htmlGyönyörű ikreket hozott világra Kínában egy édesanya. Ám az édesapa észrevett valami furcsaságot. Az egyik baba nem hasonlított rá, végül kiderült, nem is az ő gyermeke. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.