Még két hétig tart az ebzárlat, veszettség ellen vakcinázzák a rókákat

veszettség kutya kutyasétáltatás róka ebzárlat sétáltatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rókák tavaszi veszettség elleni vakcinázása miatt tilos kutyát sétáltatni március 29. és április 14. között. Az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el az illetékes járási főállatorvos. A csalétekszórás a lakott, beépített területeket nem érinti.

Idén tavasszal az ország 9 megyéjében, összesen 41.970 négyzetkilométernyi területen végzi a rókák veszettség elleni vakcinázását az állategészségügyi hatóság – olvaható a Nébih honlapján. A március 29. és április 14. közötti időszakban kisrepülőgépekről juttatják ki a vakcinát tartalmazó csalétkeket a kezelendő területekre, elkerülve a lakott, sűrűn beépített településrészeket.

A kezelt területek térképe és a vakcinázással érintett települések tájékoztató jellegű listája, valamint az immunizálási kampánnyal kapcsolatos további tudnivalók megtekinthetők ide kattintva.

Veszettség ellen vakcinázzák a rókákat, tilos a kutyasétáltatás Forrás: Shutterstock

Az oltóanyag az ember számára kellemetlen szagú csalétek belsejében, alumínium-műanyag fóliában található. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétket, az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el az érintett térségekben. A korlátozás a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig tart, pontos idejéről a járási hivataloknál lehet érdeklődni, illetve a települési önkormányzat – a helyben szokásos módon – tájékoztatja a lakosságot.

Megjelent Európában a poloskák természetes ellensége, a szamurájdarázshttp://www.life.hu/news/20190402-megjelent-europaban-a-poloskak-termeszetes-ellensege-a-szamuraj-darazs.htmlJó hír: megjelent Európában a poloskák természetes ellensége, a szamurájdarázs. NewsOrigoCsaláson kapták a férfit, aki azt állította, 3311-ből tért visszahttp://www.life.hu/news/20190402-csalason-kaptak-a-ferfit-aki-azt-allitotta-3311bol-tert-vissza.htmlSzinte a semmiből bukkannak fel manapság a magukat időutazónak tartó egyének. Az összeesküvés-elméletek hívei általában hisznek nekik, ám most egyikük csúfosan lebukott. NewsOrigoHolttestet találtak a Népligetbenhttp://www.life.hu/news/20190402-holttestet-talaltak-a-nepligetben.htmlA police.hu közleménye szerint a helyszínelés még tart. News--Rekordmeleg van Alaszka északi részénhttp://www.life.hu/news/20190402-rekordmeleg-van-alaszka-eszaki-reszen.htmlRekordmeleg van Alaszka északi, sarkvidéki részén, ahol jelenleg csaknem 20 Celsius-fokkal magasabb a hőmérséklet az ilyenkor szokásosnál. News--Színtévesztő volt az Emiliano Salát szállító pilótahttp://www.life.hu/news/20190401-szinteveszto-volt-az-emiliano-salat-szallito-pilota.htmlTragikus körülmények között hunyt el a fiatal focista, a Cardiff City új reménysége, Emiliano Sala. Most kiderült néhány olyan információ a pilótáról, amelyek magyarázatot adhatnak a történtekre. News--Időjárás: Németh Lajos nem örül felhőtlenül a tavasznakhttp://www.life.hu/news/20190401-idojaras-nemeth-lajos-nem-orul-felhotlenul-a-tavasznak.htmlNémeth Lajos elárulta, a csapadékhiány miatt nagy bajban van a mezőgazdaság. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.