VV Gombi érzékenységével írta be magát a ValóVilág történelmébe, pityergéseiből annak idején mémek sokasága készült. Azóta természetesen már nagyon megváltozott a macsó: így él most. 

VV Gombi a ValóVilág negyedik szériájának macsója volt, ugyanakkor a legérzelgősebb lakó. Pityergéseivel sok emlékezetes pillanatot szerzett a nézőknek, és rengeteg mém született elérzékenyüléseiből. Főként barátnőjének hiánya miatt pityergett, majd egy felejthetetlen csókcsatát mutattak be kedvesével Valentin-napon egy plexifalon keresztül. Azóta azonban már sokat változott Gombi, vagyis Gombár Gábor, aki végül nem Picúr mellett kötött ki.

VV GombiFotó: Mudra László [origo]

"Most lesz másfél éves a lányunk, Zoé, aki tündéri gyerek, a kedvesemmel pedig május elején házasodunk össze - mondta a Blikknek Gombi, akinek az élete megváltozott a ValóVilág után. - A beköltözés miatt félbehagytam a fodrászsulit, amit a műsor után egyből folytattam. Azóta is férfifodrászként, borbélyként dolgozom itt, Budapesten,  a VII. kerületben. Szeretem a munkám, állítólag jól is csinálom, úgy érzem, ebben a szakmában megtaláltam a számításomat" - árulta el Gombi, akit az RTL Klub Toplista című műsorában szembesítettek egykori jeleneteivel: jót nevetett rajtuk. 

VV Gombi sokat változottForrás: RTL Klub