gyermekvállalás műsorvezető Megyeri Csilla gyermek influenszer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utóbbi időben nem láthattuk műsorvezetőként Megyeri Csillát. Most elárulta, hogy mivel tölti az idejét, sőt arról is beszélt, hogy fontolgatják a gyermekvállalást. 

Nem kapott műsorvezetői felkéréseket Megyeri Csilla az utóbbi időben. A Fem3 Caféban most arról mesélt, hogy úgy döntött: egy időre parkolópályára teszi ezt az álmát, más dolgokba kezd.

"Azt érzem, hogy kiegyensúlyozott most ez életem, és ez a műsorvezetősdi annyira nem érdekel, hogy nagyon" – mesélte a műsorban Megyeri Csilla, aki úgy gondolja, lehet, hogy nem ez van neki megírva.

Saját webshopot indított, ékszereket tervez, oktat és influenszerkedik. Arról is beszélt, hogy fontolóra vették a párjával, Zsoltival a gyermekvállalást.

"Most nagyon téma, illetve szeretnénk egy saját lakást. Mert ezt is tudja mindenki, hogy Budakalászon egyelőre még albérletben lakunk, úgyhogy most erre álltunk rá először. És utána már a biztos pontra..." – árulta el Megyeri, aki párjával úgy tervezi, előbb a gyermek érkezik majd, utána pedig összeházasodnak.

"Zsolti azt mondta, hogy először gyerek, és csak utána jöhet az esküvő" – mosolygott Megyeri Csilla.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.