A volt férjével, az expasijával és a párjával játszik együtt Janza Kata

Forrás: Mokka -
musical Janza Kata Pesák Ádám Pintér Tibor exférj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi helyzetbe került Janza Kata: a volt férjével, az expasijával és a párjával játszik együtt egy darabban.

Pintér Tibor, a Magyar Lovas Színház igazgatója rendezi a Demjén Ferenc munkásságáról készült musicalt, amelynek most a szereposztása is kiderült. Tenya az egyik főszerepet exfeleségére, Janza Katára osztotta, a másikat pedig jelenlegi kedvesére, Ilyés Jeniferre. A dolog további pikantériája, hogy szerepel benne Janza Kata volt párja, Szerényi László és a mostani pasija, Pesák Ádám is. Őket azonban ez egyáltalán nem zavarja, jól kijönnek egymással.

Tenyával az elmúlt húsz évben számtalan nagy sikerű munkában dolgoztunk együtt. Azt szoktam mondani, hogy a színház iránti szenvedély köt össze minket. Ezért, és persze a tehetségéért áll itt a volt párom, Laci, és a szerelmem, Ádám. Jenifer elképesztően bájos, már alig várom, hogy a próbák alatt még jobban megismerjük egymást" – nyilatkozta a Borsnak a színésznő.

Janza Kata és Pesák Ádám Forrás: Mokka

Pintér Tibor osztotta exfelesége véleményét.

Mindig is jó volt a kapcsolatunk a házasságunk után, nem csak a nagylányunk, Janka miatt. Soha nem szóltam bele a magánéletébe, mindig is egy volt a fontos: nem szeretném, hogy boldogtalan legyen. A legnagyobb szeretetben tudjuk köszönteni egymást, ahogy Kata Jenifert, akiről kijelenthetem, hogy életem szerelme."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.