Jolly és Suzy házassága válságban lehet, nyilatkoztak a kapcsolatukról

Forrás: Facebook/Jolly & Suzy és a Románcok csillagai -
házasság válság párkapcsolat Jolly és Suzy Jolly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenhárom évvel ezelőtt házasodott össze Jolly és Suzy, a két mulatós énekes. A hírek szerint a házasságuk most válságba jutott. 

A Bors információi szerint válságba került Jolly és Suzy, a két mulatós énekes házassága. Azt írják, hogy az intő jeleket egy évvel ezelőtt vették észre. Suzy akkor bejelentette, hogy nem lép fel többé a férjével, mert a gyermekükre szeretne koncentrálni. Úgy vélik, már ekkor is lehettek köztük gondok, de sikerült megoldaniuk.

Az utóbbi hónapokban azonban alig posztoltak közös képet. Jolly, azaz Tarcsi Zoltán egy fekete hajú lánnyal pózolt, a kép mellé pedig szívecskét is rakott. A lap munkatársai úgy látták, hogy Suzy, azaz Királyvári Zsuzsanna a karikagyűrűjét sem hordja.

Válságba került Jolly és Suzy házassága Forrás: Facebook/Jolly & Suzy és a Románcok csillagai

A Bors megkereste őket, mindketten a másikhoz irányították a kérdést, végül Jolly törte meg a csendet. "Nem vagyunk a legfényesebben, de mindenhol vannak problémák. Együtt járunk fellépni is" – fogalmazott az énekes. A fekete hajú lányról azt mondta, hogy csak egy márkának fotózták őket együtt, a szívecske is a márkának szólt. Majd SMS-ben azt írta a lap munkatársának, hogy a nagyfia barátnőjéről van szó.

Suzy nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta: 6 éves kislányuk ballag, neki most ez a legfontosabb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.