Vádat emeltek a soroksári futónő megölésével gyanúsított férfi ellen

Forrás: Mihádák Zoltán/MTI -
gyilkosság vádemelés soroksári futónő vádlott
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított férfi ellen.

A főügyészség vezetője közleményében azt írta, a vádirat szerint a 40 éves férfi 2013. szeptember 25-én, az esti órákban, napnyugta után a XXIII. kerületi Szigetdűlő középső útján, a kerékpárúton rátámadt az arra kocogó nőre. A gyanúsított a nőt a kerékpárúton és egy közeli bokros területen – szexuálisan is – bántalmazta, majd megölte. A férfi ezután elvette a nő mobiltelefonját és távozott.

A soroksári futónő 2013-ban történt meggyilkolásával gyanúsított férfit kivezetik a Budai Központi Kerületi Bíróság épületéből a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalás után 2018. december 7-én Forrás: Mihádák Zoltán/MTI


A Fővárosi Főügyészség aljas célból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A törvény ezeket a bűncselekményeket tíz évtől huszonöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel bünteti. A bűncselekmény elkövetésével vádolt férfi jelenleg letartóztatásban van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.