Hallottál már a Miss Mermaid International versenyről? Íme Fanni, az első magyar lány, aki részt vett a sellők nemzetközi versenyén. Elmondta, milyen versenyszámokban kellett megmérettetnie magát.

Eszes Fanni Thaiföldön ismerkedett meg a sellőélettel, ekkor készítettek róla sellőfarokban képeket. „Rengeteg sellőképet készítettünk akkor rólam. Nem sokkal később a Sellőakadémia Bihari Dávid vezetésével felkért, hogy legyek a sellők arca és hogy indulhatnék a sellővilágversenyen. Persze, hogy igent mondtam, pedig akkor még nem tudtam, mit is jelent ez pontosan” – mesélte Eszes Fanni a Borsnak

Olyannyira megtetszett neki a sellőélet, hogy nemrégiben ő képviselte hazánkat a Miss Mermaid International versenyen. Huszonnyolc országból érkeztek lányok, hogy megmutassák, mit tudnak. De hogy mit is kell csinálni pontosan egy ilyen versenyen, Fanni elárulta. 

„Ez egy kéthetes próbatétel, amelynek az egyik fele egy nagyon szigorú technikai rész a víz alatt. A második kört pedig egy szépségversenyhez hasonlítanám. A legfontosabb szempont az, hogy mennyire mozgunk otthonosan a vízben, vagyis mennyire vagyunk igazi, vérbeli sellők” – fogalmazott a fiatal lány, aki még sellőúszás órákra is járt, hogy minél tökéletesebben teljesíthessen. 

Felkészítő tanárai Gyenge Dóra és Varga Tamás voltak. Azt is elárulta, hogy vannak, akik már kisgyermekkorban elsajátítják a sellőúszás fortélyait.