Várkonyi Andrea Bochkor Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2018 őszén 12 év közös élet után szakított Várkonyi Andi és Bochkor Gábor. Eleinte nem kommentálták a hírt, később mindketten megszólaltak. Most a csinos televíziós mesélt arról, hogyan érzi magát, és milyen a viszonya gyermeke apjával. 

„Egy válás vagy szakítás mindenképpen nagyon nehéz, ismert emberként pedig még többen voltak kíváncsiak arra, hogy mi történt (...) Emlékszem, akkoriban sokat sírtam, de el kellett mennem a boltba, mert ott a gyerekem, aki miatt nem tehetem meg, hogy üres legyen a hűtő. A boltban lehajtott fejjel mentem, hogy ne az legyen a téma, miért van kisírva a szemem. Állandóan fürkészték az arcomat, a pénztáros is azt kérdezte tőlem, hogy mi a baj. Hát erre mit lehet mondani? Hogy semmi köze hozzá? Hogy csak azért, mert látott a képernyőn, attól mi még idegenek vagyunk egymásnak? Nem akartam megbántani, így udvariasan mondtam valamit” – emlékszik vissza a műsorvezető, aki arról is mesélt, hogyan érez most Bochkor Gábor iránt.

„Ő a gyermekem apja, sose mondanék róla rosszat, ahogy eddig sem tettem. Nem cáfoltam semmit, amit ő nyilatkozott, nem akartam vitát. Nóri miatt most is sokat beszélünk, de csak a lányunkról. Nem vagyunk haragban, sőt nem is abban váltunk el. Mielőtt elköltöztünk az otthonunkból, én vittem ki a repülőtérre. Szeretetben, sírva vettünk búcsút, azóta pedig csak akkor találkozunk, amikor Nóri miatt kell” – mondta el Várkonyi a Blikknek, és hozzátette, lehet, valaha majd barátok, jó ismerősök lesznek, de ennek még nem jött el az ideje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.