Szandi és Bogdán Csaba első csókjuk évfordulóját ünnepli

Bogdán Csaba első csók házasság szerelem Szandi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különleges múltidéző fotót osztott meg követőivel Szandi. Férjével, Bogdán Csabával első csókjuk évfordulóját ünneplik. 

Nemcsak házastársak, de munkatársak is Szandi és férje, Bogdán Csaba. A pár 1999-ben kötötte össze az életét, szerelmük azóta is irigylésre méltó.

Most első csókjuk évfordulóját ünneplik, ebből az alkalomból Szandi különleges fotót mutatott a rajongóinak a közösség oldalán.

"A két elkapott pillanat között 27 év telt el. 16 éves voltam. Már a nyári turnét megelőző próbafolyamat ideje alatt éreztük, hogy egy láthatatlan szál összeköt minket. Aztán rengeteget beszélgettünk. Mindenről, ami csak eszünkbe jutott. Útközben a buszon, koncert előtt, koncert után, ebédnél, vacsoránál... Egyikünk sem mert kezdeményezni. Aztán a turné egyik felvidéki állomásán Rév-Komáromban a koncert után a szállodában elcsattant az első titkos csók. Elementáris erővel hatott... Ma ünnepeljük az első csókunk óta eltelt napra pontosan 27 évet" - írta Szandi.

Az énekesnő a követőinek is azt kívánja, hogy találják meg az igaz szerelmet és a boldogságot.

Brad Pitt tisztázta a visszavonulásáról szóló pletykákathttp://www.life.hu/sztarok/20190726-brad-pitt-tisztazta-a-visszavonulasarol-szolo-pletykakat.htmlVálása után végre újra élvezi az életet Brad Pitt, ráadásul a színészkedéssel sem akar felhagyni.TV + Sztárok--Vajna Tímea elárulta, mi történt Andy Vajna halálának éjszakájánhttp://www.life.hu/sztarok/20190726-vajna-timea-elarulta-mi-tortent-andy-vajna-halalanak-ejszakajan.htmlA TV2-nek adott exkluzív interjút Vajna Tímea, amiben olyan dolgokról beszélt, amire Andy Vajna halála óta egy ország kíváncsi.TV + SztárokOrigoEz a feltétele annak, hogy Demcsák Zsuzsa férje Magyarországon maradhassonhttp://www.life.hu/sztarok/20190726-ez-a-feltetele-annak-hogy-demcsak-zsuzsa-ferje-magyarorszagon-maradhasson.htmlTegnap érkezett Magyarországra Demcsák Zsuzsa indiai férje, Krishan. Ám van egy nagyon fontos feltétele annak, hogy itt is maradhasson.TV + SztárokOrigoBonnie Tyler az évi két botoxkezelésre esküszikhttp://www.life.hu/sztarok/20190726-bonnie-tyler-az-evi-ket-botoxkezelesre-eskuszik.htmlA 68 éves Bonnie Tyler még mindig kirobbanó formában van. Elárulta, mi szépségének titka. TV + Sztárok--Közösségi oldalán fakadt ki Szinetár Dórahttp://www.life.hu/sztarok/20190726-kozossegi-oldalan-fakadt-ki-szinetar-dora.htmlA színésznő már régen várta, hogy megnézhesse a Bosszúállók - Végjáték című filmet, ám a mozi végén majdnem vesegörcsöt kapott. Kicsivel 11 után lett vége a filmnek, ám a plázában nem találtak már nyitott mosdót, Dóra majdnem bepisilt. Egy mozgássérült mosdóba kéredzkedett be végül, ahol azonban nem volt víz. Hab volt a tortán, hogy ezek után még a parkolásért is fizetniük kellett. TV + SztárokOrigoFriss fotón láthatjuk a 102 éves Kirk Douglast és 100 éves feleségét, Anne-thttp://www.life.hu/sztarok/20190726-friss-foton-lathatjuk-a-102-eves-kirk-douglast-es-100-eves-feleseget-annet.htmlÉlő legendának számít Kirk Douglas, Michael Douglas édesapja. A 102 éves színészt és 100 éves feleségét most friss fotón láthatjuk. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.