Kis mellei miatt bántják Dér Henit

Forrás: Instagram/heni_der_official -
mell kritika komment Dér Heni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dér Heni elárulta, sokat bántják a kis mellei miatt, ő azonban nem hajlandó kés alá feküdni, elégedett magával.

Dér Heni szinte nap mint nap kap negatív hozzászólásokat a közösségi oldalán, ezek egy része az énekesnő külsejét kritizálja. Sokan azon gúnyolódnak, mennyire kicsi a melle, ő azonban már hozzászokott ehhez, és igyekszik nem foglakozni a rosszindulatú emberekkel.

Tinikoromban volt idő, hogy zavart. Kit ne zavart volna, hogy az iskola deszkája? Nem éreztem magam jó csajnak, de ez nem tartott sokáig. Rájöttem, hogy engem kis mellel is dögösnek tart a külvilág, és az is vagyok. Akkor meg minek nagyobb mell? De nem is akarok már, ugyanis nem attól leszek szép vagy sikeres, hogy 800 köbcentit csináltatok magamnak, és tucatnő leszek, hanem attól, hogy elfogadom, szeretem magam, az adottságaimból, a genetikámból kihozom a maximumot. Rengeteget edzek, formálom magam, de nem orvosok és szike által, hanem saját erőből" – mondta el a Borsnak, majd hozzátette, a fiatalokkal is rendszeresen elbeszélget arról, hogy nagyon fontos lenne, hogy mások is fogadják el önmagukat olyannak, amilyenek.

Dér Henit rendszeresen kritizálják külseje miatt Forrás: Instagram/heni_der_official
Vajna Timi elárulta: a patológián is meg akarták lopni elhunyt férjét - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190731-vajna-timi-elarulta-a-patologian-is-meg-akartak-lopni-elhunyt-ferjet-video.htmlVajna Timi a Tények Plusz műsorában a többi között arról mesélt Gönczi Gábornak, hogy a férje mellett rengeteg rossz ember volt, akik meglopták őt. Még a patológián is ellopták a cipőjét és az övét. TV + SztárokOrigoHosszú Katinka édesapja, Hosszú István elárulta, mikor érkezhet a baba az Iron Lady életébehttp://www.life.hu/sztarok/20190731-hosszu-katinka-edesapja-hosszu-istvan-elarulta-mikor-erkezhet-a-baba-az-iron-lady-eletebe.htmlHosszú Katinka édesapja elárulta, mikorra tervezheti a lánya a gyerekvállalást és a családalapítást. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoFINA Vizes világbajnokság 2019: így élte meg a győzelmet Kapás Bogihttp://www.life.hu/sztarok/20190731-fina-vizes-vilagbajnoksag-2019-igy-elte-meg-a-gyozelmet-kapas-bogi.htmlA kvangdzsui vizes világbajnokságon Kapás Boglárka megszerezte élete első felnőtt aranyérmét: világbajnok lett 200 méter pillangón. A fiatal úszónő a Life.hu-nak elmondta, mire gondolt az utolsó métereken azon a versenynapon, amikor az érem a nyakába került, de azt is megtudhatjuk, miként éli meg, hogy ennyire szereti őt az ország. TV + Sztárok--Luxusjachton fotózták Cicciolináthttp://www.life.hu/sztarok/20190731-luxusyachton-fotoztak-cicciolinat.htmlCicciolina anyagi gondjai ellenére is luxusjachton pihen. TV + Sztárok--Sámánszertartással keresztelik meg Ambrus Attila, azaz a Viszkis kislányát, Annáthttp://www.life.hu/sztarok/20190731-samanszertartassal-keresztelik-meg-ambrus-atilla-azaz-a-viszkis-kislanyat-annat.htmlAmbrus Attila, ismertebb nevén a Viszkis kislánya névadó ceremóniájára készül. A hagyományőrzéséről híres médiaszemélyiség ezt a szertartást is sámánokra bízta. TV + Sztárok--Sós Csaba nyilatkozott Kenderesi Tamás ügyének következményeiről – Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190730-sos-csaba-nyilatkozott-kenderesi-tamas-ugyenek-kovetkezmenyeirol.htmlNéhány napja bombaként robbant a hír, hogy az olimpiai bronzérmes úszót, Kenderesi Tamást szexuális zaklatással vádolják. A Life.hu-nak az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba adott interjút a lehetséges következményekről. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.