A férfiak legnagyobb bánatára érdeklődés hiányában idén elmaradhat a Victoria's Secret fehérnemű-bemutató.

Két évtized után most először maradhat el a Victoria's Secret fehérnemű-bemutató. Ha valaki nem tudná, eláruljuk, ez az az este, amelyen szupermodellek vonulnak végig a kifutón hiányos öltözetben. Nem mellesleg a márka modelljei, azaz angyalai közé tartozik Többek között Palvin Barbi is.

Palvin Barbi a tavalyi bemutatónForrás: Getty Images for Victoria's Secret/2018 Getty Images/Dimitrios Kambouris

A program elmaradásáról egy másik modell, Bradley Cooper exe, Irina Shayk szólta el magát.

Sajnos idén elmarad. Még én sem igazán fogtam fel, évek óta nagyon készülök rá. De biztos vagyok benne, hogy a jövőben lesz változás ezzel kapcsolatban. Ez a világ legjobb showj-a, szerintem már törik a fejüket azon, hogyan lehetne valami újdonsággal előállni” – idézi Irina szavait a Daily Star.

A divatbemutató egyébként tavaly érte el a mélypontot, ekkor volt ugyanis a legalacsonyabb a nézőszám. Míg 2001-ben 12,4 millióan, 2018-ban csupán 3,27 millióan követték figyelemmel a világ minden tájáról a csinos modelleket.