Miley Cyrus és Liam Hemsworth néhány hónapnyi házasság után bejelentették, elválnak egymástól.

Egy éve sincs, hogy Miley Cyrus és Liam Hemsworth összeházasodtak, máris elválnak. A szomorú hírt közleményben tudatták a rajongókkal, de az okokat nem közölték. Csak a tényt és azt, hogy most mindkettejüknek az a legjobb, ha önmagukra és a karrierjükre koncentrálnak. Biztosítottak azonban mindenkit arról, hogy közös állataiknak továbbra is szerető gazdáik lesznek.

Miley és Liam házassága egy évig sem tartottForrás: AFP/2018 Getty Images/Dia Dipasupil


Miley Cyrus és Liam 10 évvel ezelőtt ismerkedtek meg egymással Az utolsó dal című film forgatásán. A pár több szakításon is átesett azóta, de úgy tűnt, hogy mégis egymás mellett a helyük. 2018 végén kötötték össze az életüket, ám a frigy egy évig sem tartott.