Brutális jelenetekkel búcsúzik a Barátok közt sorozattól Berényi Miklós, azaz Szőke Zoltán

Berényi Miklós sorozat Szőke Zoltán Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Maga kívánta, hogy kiírják a sorozatból, a forgatókönyvírók pedig gondoskodtak róla, hogy ne teljenek eseménytelenül az utolsó napjai a stábban. Kegyetlen búcsút álmodtak a színésznek.

Szőke Zoltán maga kérte, hogy írják ki a sorozatból, a forgatókönyvírók pedig kegyetlen búcsúval kívánják lezárni a Barátok közt sorozatban eltöltött 20 évét.

A színész azért szerette volna élete ezen szakaszát lezárni, mert a magánélete már nem volt összeegyeztethető a Berényi Miklós karakteréhez rendelt aljas és gonosz húzásokkal. Bár a színész sokáig próbált hatni a készítőkre, hogy Miki változzon meg, legyen jobb ember, ezt a sorozat íve és a szereplő korábbi élete nem tette volna hitelessé.

20 év alatt Berényi Miklós, azaz Szőke Zoltán rengeteget változott Forrás: Facebook/Barátok közt,RTLKlub

Brutális búcsú

A forgatókönyvírók úgy döntöttek, egy ilyen régi és meghatározó szereplő „méltó véget” érdemel, éppen ezért a nyári forgatási szünet előtt a Barátok közt történetének legbrutálisabb jeleneteit rögzítették. Berényi Miklós leköszönéséről csupán annyit lehet tudni, hogy nagy szerepe lesz benne Szonjának, akit Bátyai Éva alakít.

Berényi Miklósnak nincs tovább Forrás: RTL Klub

Bátyai Éva azt is elárulta, nem érte a stábot váratlanul Szőke Zoltán bejelentése, jó ideje lehetett érezni rajta, hogy szeretne szabadulni Mikitől. Miután véglegesítették a karakter kiírását, a színész hangulata ingadozóvá vált, hiszen teljesült a vágya, de 20 év nagyon hosszú idő, így a lezárás sem volt könnyű számára.

Szulák Andrea elhagyja régi otthonát: megválik a rossz emlékektőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-szulak-andrea-elhagyja-regi-otthonat-megvalik-a-rossz-emlekektol.htmlSzulák Andreának 4 éve ért véget 10 évig tartó kapcsolata. A múltat azonban most kezdi csak elengedni, költözéssel kezdi.TV + Sztárok--Király Viktor és párja, Anita két éves évfordulójukat ünneplik: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-kiraly-viktor-es-parjaanita-ket-eves-evfordulojukat-unneplik-foto.htmlKirály Viktor és kedvese, Virág Anita közösségi oldalán tudatták: szerelmük már két éve tart.TV + SztárokOrigoIszak Eszti szivárvány színűre festette szőke hajfürtjeit: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-iszak-eszti-szivarvany-szinure-festette-szoke-hajfurtjeit-foto.htmlIszak Eszti befestette legendás hajkoronáját. TV + Sztárok--Függőségéről mesélt Radics Gigi: nem tud leállni a testedzésselhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-fuggosegerol-meselt-radics-gigi-nem-tud-leallni-a-testedzessel.htmlHárom hónapja teljes életmódot váltott Radics Gigi, akinél a mozgás mára függőséggé alakult.TV + SztárokOrigoCsupasz fenékkel, bugyi nélkül ugrott fejest a 47 éves színésznő: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-csupasz-fenekkel-bugyi-nelkul-ugrott-fejest-a-47-eves-szineszno-foto.htmlSelma Blair ezúttal követői szerint túl messzire ment: bugyi nélkül mutatta meg még mindig formás fenekét.TV + Sztárok--Hat év után válik feleségétől Az éhezők viadala sztárja, Sam Claflinhttp://www.life.hu/sztarok/20190822-hat-ev-utan-valik-felesegetol-a-az-ehezok-viadala-sztarja-sam-claflin.htmlSam Claftin és Laura Haddock úgy döntöttek, hogy véget vetnek a házasságuknak. Terveik szerint a gyerekeiket közösen nevelik tovább. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.