Kollányi Zsuzsi elárulta, mit gondol Majka és Curtis szétválásáról

Majka visszatérés Curtis Kollányi Zsuzsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kollányi Zsuzsi gyönyörű iker babáknak adott életet alig egy évvel ezelőtt. Az énekesnő azóta otthon volt a picikkel. Hamarosan azonban újra színpadra áll Majka mellett.

Curtis távozása óta Majka egyedül állt a frontvonalon minden fellépéskor, idáig. Kollányi Zsuzsi azonban hamarosan visszatér szülési szabadságáról, és újra Majka csapatát erősíti csodás hangjával.

Kollányi Zsuzsi énekesnő Fotó: Mudra László - Origo

Az énekeső a visszatérésről mesélt, illetve azt is elárulta, mit gondol Majka és Curtis szétválásáról.

"A csapat 100 tagú cigányzenekaros turnéjánál már én is ott leszek. De nem szeretnék sokat távol lenni a gyerekeimtől, úgyhogy figyelek rá, hogy heti egy-két koncertnél ne vállaljak többet. Befolyásolt engem is a szétválás, de úgy érzem, ez mégsem az én dolgom. Azt gondolom, Peti és Ati két felnőtt ember, és nekik kell tudniuk, hogy képesek-e együtt dolgozni, vagy sem. Ha nem, akkor inkább ne zenéljenek együtt, ha igen, akkor úgy is fognak. Ez a kettejük szakmai dolga, illetve ez Peti zenekara, az ő dolga eldönteni, kit akar. Bármi is történt, én szeretem Atit. Gratuláltam neki a kisfiához, és azonnal írtam neki akkor is, amikor kijött a Lehetne újra február című dala. Ujjongtam, szerintem óriási lett" - mesélte a Borsnak Zsuzsi.

Eddig nem látott képekkel köszöntötte szülinapos iker fiait Kollányi Zsuzsi

Kollányi Zsuzsi iker fiai, Bálint és Bence néhány napja ünnepelhették első születésnapjukat. Az énekesnő eddig nem látott képekkel és megható sorokkal köszöntötte a fiúkat.

Horváth Éva megmutatta, mekkora cukkini termett a kertjében: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190824-horvath-eva-megmutatta-mekkora-cukkini-termett-a-kertjeben-foto.htmlHorváth Éva kisfiával és párjával vidékre költözött, hogy Kristófka nyugalomban és friss levegőn nőhessen fel. Éva annyira megszerette a vidéki életet, hogy saját veteményest is kialakított kertjében.TV + SztárokOrigoÍgy buliznak a magyar milliárdosok: megszólalt egy bennfenteshttp://www.life.hu/sztarok/20190824-igy-buliznak-a-magyar-milliardosok-megszolalt-egy-bennfentes.htmlKordos Szabolcs Budapest by Night című könyvében egy vendéglős mesélt arról, hogyan szórakoznak a magyar milliárdosok. TV + Sztárok--A színpadon éneklés közben jött rá Jolly: Suzy számára az igazihttp://www.life.hu/sztarok/20190824-a-szinpadon-enekles-kozben-jott-ra-jolly-suzy-szamara-az-igazi.htmlNéhány hónappal ezelőtt bombaként robbant a hír: Jolly és Suzy szerelme véget ért. Jolly új szerelmét már a nagyközönségnek is bemutatta. Úgy tűnt, a szakítás végleges. Ám néhány nappal ezelőtt kiderült, mégsem tudnak egymás nélkül élni és újra összejöttek. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsa elárulta, hogy sokat változott az Ázsia Expressz forgatása alatt: miattahttp://www.life.hu/sztarok/20190824-demcsak-zsuzsa-elarultahogy-sokat-valtozott-az-azsia-expressz-forgatasa-alatt-miatta.htmlDemcsák Zsuzsa Kandász Andreával vágott bele az Ázsia Expressz második szériájának forgatásába. Elárulták, hogy miben változtatta meg őket ez a kaland.TV + SztárokOrigoÚj életet kezdett Gáti Oszkár: temetőőri munkája után ismét a színészkedést választottahttp://www.life.hu/sztarok/20190824-uj-eletet-kezdett-gati-oszkar-temetoori-munkaja-utan-ismet-a-szineszkedest-valasztotta.htmlGáti Oszkár néhány évvel ezelőtt felhagyott a színészettel, Győrbe költözött és temetőőrként kereste kenyerét. A színész ismét új életet kezd. TV + Sztárok--Pásztor Anna megmutatta, hogyan nézett ki 26 éve – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-pasztor-anna-megmutatta-hogyan-nezett-ki-26-eve.htmlPásztor Anna igazán különleges fotóval kedveskedett a követőinek: fiatalkori felvételt mutatott magáról. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.