Konvojbaleset: a Magyar Honvédség halottjának nyilvánítják az elhunyt katonát

Magyar Honvédség katona konvojbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka a honvédség halottjának nyilvánítja azt a 37 éves katonát, aki hétfőn az M7-es autópályán történt közlekedési baleset következtében vesztette életét – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.

Azt írták: az ütközés súlyos sérültjének állapota stabil, őt jelenleg folyamatos megfigyelés mellett a budapesti Honvédkórházban ápolják. A könnyű sérülést szenvedett katonák még hétfőn, az ellátásukat követően elhagyhatták a székesfehérvári kórházat.

Mentők a konvojbaleset helyszínén Forrás: facebook/feol.hu

A Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa szenvedett közúti balesetet az M7-esen Székesfehérvárnál hétfőn. A balesetben hatan sérültek meg, egyikük hétfőn belehalt sérüléseibe.
A tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra ment Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém–Újmajorba.

A szentendrei HÉV-en mutogatta magát egy férfihttp://www.life.hu/news/20190828-a-szentendrei-heven-mutogatta-magat-egy-ferfi.htmlEgy 64 éves férfi mutogatta magát fényes nappal a szentendrei HÉV-en. News--Gyász: 35 éves korában, váratlanul elhunyt Colin Clark labdarúgóhttp://www.life.hu/news/20190828-35-eves-koraban-varatlanul-elhunyt-colin-clark-labdarugo.htmlSzívrohamban elhunyt az LA Galaxy, a Houston Dynamo és a Colorado korábbi játékosa, Colin Clark.NewsOrigoBácsi Péter birkózó hivatalosan visszavonulthttp://www.life.hu/news/20190828-bacsi-peter-birkozo-hivatalosan-visszavonult.htmlHivatalosan bejelentette visszavonulását Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózó.News--Budai családirtás: borzalmas módon végzett magával az apa (18+)http://www.life.hu/news/20190828-borzalmas-modon-vegzett-magaval-a-budai-csaladirto.htmlA Ripost információi szerint S. Leventét a kisfiát magához ölelve találták meg a rendőrök. News--Túlélte a villámcsapást a magyar nő: emlékeiről vallotthttp://www.life.hu/news/20190828-tulelte-a-villamcsapast-egy-magyar-no-emlekeirol-vallott.htmlEgy túlélő mesélt a tévékamerák előtt arról, mit érzett akkor, amikor belecsapott a villám. News--Időjárás: jövő hét elején erős lehűlés jönhttp://www.life.hu/news/20190828-idojaras-jovo-het-elejen-eros-lehules-jon.htmlEleged van már a kánikulából? Akkor van egy jó hírünk: jövő héten alaposan lehűl az idő. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.