Válságba került Pintér Tibor és Ilyés Jenifer kapcsolata

Forrás: Polyak Attila/Origo -
Pintér Tibor Ilyés Jenifer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem tervezett nyaralást elfoglaltságai miatt Pintér Tibor, ám párja, Jenifer ultimátumot adott neki: vagy több időt töltenek együtt, vagy elválnak útjaik.

"Soha nem volt még ilyen sűrű évünk, rengeteg fellépéssel országszerte és a határon túl. Ez rengeteg utazással jár, amely lovakkal még stresszesebb és kimerítőbb. Ez bizony mindenre rányomja a bélyegét. Igaz, szerelmem, Jeni a lovas színház része is, de be kell vallanom, az utóbbi időben többet voltam a főnöke, mint a kedvese" – árulta el Tenya a Blikknek, aki Szicíliába utazott kedvesével.

Forrás: Polyak Attila/Origo

"Jeni ultimátumot adott. Kijelentette, ha nem találunk néhány napot, de inkább egy hetet arra, hogy kettesben legyünk, mint egy igazi szerelmespár, akkor nem látja számunkra a közös jövőt. Megértem, hiszen ő elsősorban a szerelmem, és nem a beosztottam, így a magánéletben szeretne többet kapni belőlem, ezt pedig az utóbbi hónapokban nem tudtam megadni neki" - tette hozzá a színész.

A Bors úgy tudja, a fiatal énekesnő részt vett a Sztárban sztár leszek válogatóján, ám azt egyelőre nem tudni, meddig jutott el a TV2 show-műsorában.

Vajna Tímea elmondta, miért őt vette feleségül Andy Vajnahttp://www.life.hu/sztarok/20190829-vajna-timea-elmondta-miert-ot-vette-felesegul-andy-vajna.htmlBár Vajna Timi és Andy Vajna kapcsolatáról mindig is sokat lehetett olvasni, most az özvegy a Hollywoodban élő magyar újságírónőnek, Návai Anikónak beszélt szerelmükről.TV + SztárokOrigoElhunyt a lengyel kézilabdázó: autóbalesetet szenvedetthttp://www.life.hu/sztarok/20190828-autobalesetben-34-eves-koraban-elhunyt-dominik-plocienniczak-lengyel-kezilabdazo.htmlElhunyt Dominik Plócienniczak, lengyel kézilabdázó. A sportoló 34 éves volt, autóbalesetet szenvedett. TV + Sztárok--Ázsia Expressz 2: így működött együtt párként Kandász Andrea és Demcsák Zsuzsa http://www.life.hu/sztarok/20190814-azsia-expressz-2-igy-mukodott-egyutt-parkent-kandasz-andrea-es-demcsak-zsuzsa.htmlEgy párként vett részt az Ázsia Expressz 2 műsorának forgatásán Kandász Andrea és Demcsák Zsuzsa. A két tévést 20 éves barátság köti össze, ennek ellenére a „kalandjuk” nem volt feszültségmentes. „Mi egy háborúban voltunk” – jellemezte röviden Kandász Andrea a felvétel idejét. TV + SztárokOrigoRégi fotóval vallott szerelmet Istenes Bence Csobot Adélnakhttp://www.life.hu/sztarok/20190811--regi-fotoval-vallott-szerelmet-istenes-bence-csobot-adel.htmlAz X-Faktor harmadik szériájában találkozott egykor Csobot Adél és Istenes Bence. A műsorvezető most egy dekoltázshangsúlyos képpel emlékszik vissza arra, mikor figyelt fel Adélra. TV + SztárokFotó: Szabó Balázs/Life.huPintér Tibor: "Jenifer alapvetően gátlásos lány"http://www.life.hu/sztarok/20190808-pinter-tibor-jenifer-alapvetoen-gatlasos-lany.htmlPintér Tibort nem zavarja, ha barátnője, Ilyés Jenifer bikinis képet posztol. Sőt! TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huSzép szőke lánnyal bulizott a Szigeten Dobrády Ákoshttp://www.life.hu/sztarok/20190809-szep-szoke-lannyae-bulizott-a-szigeten-dobrady-akos-zenesz.htmlCsinos szőke lánnyal vett részt a Sziget nyitónapján az Ed Sheeran koncerten Dobrády Ákos. Lehet, hogy új szerelem van a zenész életében? TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.