Király Viktor megtalálta élete párját, és már az esküvőre készülnek. Elárulta, mikor kerül sor a menyegzőre, és azt is, milyen apa szeretne lenni.
Király Viktor és szerelme egyelőre nem tudtak az esküvővel foglalkozni, de az biztos, hogy mindenképpen szeretnének összeházasodni. Az énekes elárulta, mikorra tervezik a menyegzőt.

"Kicsit felülírta az élet az elképzeléseinket, de ami késik, nem múlik. Nagyon telített volt a nyarunk Anitával, így egyszerűen nem volt időnk ezzel foglalkozni. Már gőzerővel készülünk a decemberi nagy koncertemre, forognak a videoklipek, de jövő nyáron vagy ősszel mindenképpen szeretnénk megtartani az esküvőt" - mondta a Borsnak.
"Szeretném is tartani magam a sorrendhez, hogy lánykérés, esküvő, és csak utána jön a baba. Persze akkor sincs baj, ha végül máshogy alakul, de a terv ez. Az biztos, hogy szakmámnál fogva nem átlagos, tradicionális apuka leszek, de úgy látom, azért elég sok zenésznek sikerül megbirkóznia ezzel. Nagyon pozitív apaképek és családminták vannak előttem, amelyek egyben motiválnak is, mint például amilyen a saját édesapámé, az ikertesómé, Bené, vagy épp Majkáéké. Fiatalosak, jókedvűek, viszik a gyerekeket a koncertekre, nyaralni, mindenhová – valahogy én is így szeretném alakítani az életünket" - tette hozzá