Egy évvel ezelőtt hozta világra kisfiát Kulcsár Edina. A büszke édesanya a szülés élményeit elevenítette fel egy édes pocakos fotóval.

Nincs is nagyon büszkeség a szülőknek, mint látni gyerekük cseperedését. Kulcsár Edina és Csuti is így vannak ezzel, már napokkal kisfiuk első szülinapja előtt megkezdték az ajándékozást és a nosztalgiázást. Medox ma egy éves és a celebmami ebben az alkalomból elmesélte, hogyan is történt a kisifa világrahozatala.

"Tisztán emlékszem erre a napra. Ilyenkorra már jócskán a kezemben kellett volna tartanom Medoxot, de valamiért nem akart jönni. Behívott a dokim a rendelőbe, hogy megnézzük mi a helyzet. A részletekkel nem untatnék senkit, de lényeg a lényeg, azt mondták, hogy nem szülhetem meg a kisfiam természetes módon, mert kockázatos. Egy kicsit el voltam keseredve, hiszen erre készültem fejben 9 hónapon keresztül, de gyorsan elhesegettem ezeket a gondolatokat, hiszen tudtam, hogy Medi egészsége a legfontosabb. Kaptam egy időpontot, ami másnap reggel 7-re szólt. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni az érzéseimmel. Tudtam, hogy már csak egyet kell aludni és anyuka leszek.Muszáj volt valamivel elterelnem a figyelmemet, ráadásul így, hogy tudtam másnap kórházba megyek, elfutottam befonatni a hajam. Sokat hallottam a császármetszésről és féltem, hogy hetekig nem fogok tudni hajat mosni. Elintéztem még egy két dolgot, aztán egész este Csutit nyugtattam, akire rá sem ismertem. Ő sokkal jobban izgult mint én" - nosztalgiázott posztjában az egykori szépségkirálynő.

Kulcsár Edina segítséget kért: szörnyű fájdalomtól szenvedett
Kulcsár Edina a követői segítségét kérte, ugyanis hosszú ideje borzalmas derékfájdalom kínozza. Ezt a megoldást javasolták neki.