Gyűjtést szervezett a Facebookon azaz anyuka, akinek kisfián egy motoros mentő segített.

Augusztus utolsó napján a trambulinon lett rosszul egy kisfiút Balatonakarattyán. A szülők azonnal hívták a mentőket, és egy perc múlva meg is jelent mellettük egy motoros orvos. Dr. Vajda Márk ellátta a gyermeket, akinek szerencsére nem lett komolyabb baja.

A hálás anyuka szerette volna viszonozni a szakember segítségét, és elhatározta, hogy összegyűjt 10 millió forintot, hogy szolgálatba állíthassanak egy másik motort is. Facebookon kezdett gyűjtésbe, és eddig több mint 13 ezren osztották meg bejegyzését. Az anyuka bízik abban, hogy november közepéig összegyűlik az össze – számolt be róla az RTL Klub.

A kép csak illusztrációForrás: Shutterstock