Vajna Timinek rengeteg kihívással kellett szembenéznie Andy Vajna halálát követően. Nemcsak a gyász miatt voltak borzalmas napjai, de korábbi üzleti partnerei is megkeserítették az életét. Fél évvel ezelőtt még veszteséges vállalkozása viszont ma már fellendülőben van, hála sógorának.  

A munkavállalók közül sokan felmondtak Vajna Timi fánkozójában, miután megözvegyült. Féltek, hogy nem működteti majd tovább a vállalkozást Timi, akinek a helyzetét a korábbi menedzsment munkája is megnehezítette. Egy átvilágítást követően ugyanis kiderült, hogy a fánkozót szétlopták, veszteségessé tették - írja a Ripost. Timi azonban nem adta fel, és végül megbízható üzleti társat is talált, méghozzá sógora személyében. Palácsik Lilla férje, Visváder Tamás fél évvel ezelőtt vállalta el az üzlet vezetését.

„Andy halála után Timi megpróbált minden cégben helytállni, de a fánkozó vezetőségével nem jött ki jól. Az alkalmazottakkal nem akart kitolni, de nem tudta, mihez is kezdjen a veszteségekkel. Ekkor egy beszélgetésünk során merült fel, hogy rám is bízhatná az üzletet egy időre. Azóta eltelt fél év, és annyira megszerettem az új csapatot, hogy úgy döntöttem, maradok üzletvezetőként. Ennyi idő alatt sikerült legyúrnunk a veszteséget, most pedig azon dolgozunk, hogy nyereségbe fordítsuk a nullszaldót" - mesélte a Ripostnak Tamás.