Német temetkezési vállalkozók holttesteket tároltak egy brandenburgi autójavító-műhelyben

Forrás: Shutterstock -
holttest temetkezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Német temetkezési vállalkozók holttesteket tároltak egy brandenburgi autójavító-műhelyben - közölte a Märkische Oderzeitung című német lap internetes felületén az ügyészségre hivatkozva.

A hatóságok lakossági bejelentésre léptek közbe és tiltották meg az egykori szerviz eredeti rendeltetésétől eltérő használatát. A lap értesülései szerint a műhelyben összesen nyolc holttestet tároltak, a helyiségben több koporsó és hűtőegység is állt. A vádhatóság közölte, hogy nincs megalapozott gyanúja bűncselekménynek, inkább csak szabálysértés jöhet szóba.

Forrás: Shutterstock

Berlin-Brandenburg térségében az elmúlt években több hasonló eset is történt. 2015-ben például a Berlintől északra található Wandlitz egyik volt üzletének hűtőkamrájában több koporsót találtak holttestekkel, amelyeket egy temetkezési vállalkozó helyezett el ott átmeneti tárolásra.

2012 októberében pedig a Berlin melletti Hoppegartenben egy teherautót loptak el rakterében egy tucat koporsóval és holttesttel egy temetkezési vállalkozás területéről. Több mint egy hétig tartott akkor előkeríteni a holttesteket, amelyekre végül egy lengyelországi erdőségben találtak rá. A három poznani autótolvajt később több éves börtönre ítélték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.