Tragédia történt, szerdán meghalt Csuja Imre fia, Bence. A TV2 információi szerint a 29 éves férfi öngyilkos lett. A család három gyermeke közül most már a másodikat veszítette el, ugyanis tizenhat évvel ezelőtt az idősebb fiuk, Gergő szintén önkezével vetett véget az életének. A színész két évvel ezelőtt törte meg a csendet, akkor nyilatkozott a gyászáról. 

"Meghalt a fiam. Tizennégy éve történt, de még ma is beszélünk róla a feleségemmel. Elővesszük a régi fényképeit, felidéződnek az emlékek, amiket közösen, nagy vidámsággal éltünk meg. (...)
Aztán jöttek a dühkitörések, és azt hittük, mindez életkori sajátosság. Ma már tudom, hogy nem, de már késő. Ha egy szülő észreveszi a gyerekén, hogy megváltozott a viselkedése, ne habozzon, vigye el orvoshoz. Sokáig hibáztattam magam, hogy gyanútlan voltam, gyanútlanok voltunk" – mondta akkor a Best magazinnak Csuja Imre.

"Iszonyatos ürességet éreztem, de ott volt a másik két gyerekünk. (...) Az ember tehetetlen, és ezt nem lehet feldolgozni ennyi év után sem. Tizennégy éve mindennap ordítok magamban.
Nincs annál borzalmasabb, amikor egy szülő eltemeti a gyermekét"
– osztotta meg akkor élete legnagyobb tragédiáját a színművész.