Kétszer is elgázolták a magyar énekest: Szabyest karját csak a műtét mentette meg

Fotó: Hirling Bálint - Origo -
gázolás Szabyest motor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabyest, azaz Szabó Szabolcs Achilles a szerencsének köszönheti életét. Rövid időn belül kétszer gázolták el motorjával, és mindkét esetben a kórházban kötött ki. Legutóbb egy sürgősségi műtéttel mentették meg a kezét.

"Egy éve motorozom, májusban a Kőbányai úton egy fegyház közelében gázolt el egy börtönőr. Megállapította a rendőrség, hogy nem én vagyok a hibás. Felszakadt az oldalam, spriccelt a vér rendesen, mentő vitt el. A gázoló 100 ezer forintot akart helyben adni a kárért, persze nem fogadtam el, és végül másfél milliós lett az összeg a biztosítón keresztül" - mesélte a Blikknek a vlogger és énekes, Szabyest, akinek nem ez volt az egyetlen balesete.

Szabyest 2017-ben A Dal sajtótájékoztatóján Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Podmaiczky utcában nem sokkal később újra elgázolták a népszerű énekes, majd kiderült, hogy két idegszál elszakadt a karjában: "A második baleset nem tűnt súlyosnak, magamtól fel tudtam állni. Azt hitték az orvosok, csak zúzódásaim vannak, de még szeptemberben sem tudtam emelni a bal karomat, így elküldtek egy szegedi specialistához. Ahogy dr. Pintér Sándor traumatológus, idegsebész megvizsgált, kiderült, ha nem műtenek azonnal, lebénulok, így egy többórás sürgősségi operáció után még egy hétre kórházban ragadtam" - mondta Szabyest, aki elhatározta, hogy nem ül többet motorra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.