Elhunyt Alicia Alonso kubai táncosnő, minden idők egyik legnagyobb balettművésze

Forrás: Thinkstock -
halál táncosnő Alicia Alonso
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Alicia Alonso kubai táncos és koreográfus, minden idők egyik legnagyobb balettművésze.

A legendás balett-táncosnő csütörtökön halt meg egy havannai kórházban, 98 évesen - közölte az általa alapított Kubai Nemzeti Balett.

Alicia Alonso az egyetlen latin-amerikai táncosnőként vívta ki magának prima balerina assoluta címet, amelyet csak az egészen kivételes táncművészek kapnak meg.

Legismertebb szerepeit a Giselle, A hattyúk tava, a Csipkerózsika, A rosszul őrzött lány és a Carmen című darabokban alakította több évtizedes pályafutása során.

Elhunyt minden idők legnagyobb balettművésze Forrás: Thinkstock

Alonso 1995-ben vonult vissza, de nem végleg, mert még utána is színpadra állt néhányszor. Minden idők egyik legnagyobb táncosaként tartják számon, neki köszönhető az is, hogy a kubai táncosok világszerte keresettek. Táncos karrierje 64 éven át tartott, ez idő alatt 132 produkcióban szerepelt. Koreográfusként is sikeres volt.

Nem tudom a koromat, csak azt érzem, hogy élek, élek és élek, és néha még táncolni is van kedvem"


Alicia Alonso 1920. december 21-én született Havannában, kilencéves kora óta táncolt.

Mestere és első férje, a 2013-ban elhunyt Fernando Alonso koreográfus nevét viseli. Az 1940-es években vele ment át Kubából az Egyesült Államokba, ahol a New York City Ballet és más neves amerikai társulatok szólistájaként aratott sikert.

Hazájába visszatérve létrehozta a Kubai Nemzeti Balettet és az 1959-es forradalom után a szigetország kultúrájának éppúgy nagykövetévé vált, mint az UNESCO jószolgálati missziójának. Munkásságának elismeréseként 2015 szeptembere óta az ő nevét viseli a havannai nagyszínház - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.