Halottak napján könnyen lángra lobbanhatnak a lakások és a temetők - Előzd meg!

Forrás: MTI/Komka Péter -
tűzeset halottak napja tűz Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mécses gyertya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október végén és november elején ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben egyaránt, ebben az időszakban ugyanis gyakran riasztják a tűzoltókat a kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Közleménye szerint tavaly hat temetőben keletkezett tűz, és több lakás is lakhatatlanná vált.

A baleseteket általában az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és az asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

Tavaly hat temetőben keletkezett tűz Forrás: MTI/Komka Péter

A szóvivő kiemelte, a lakástüzek megelőzhetőek azzal, hogy a gyertyát stabil helyre tesszük, ahol nem gyulladhat meg semmi, és nem hagyjuk felügyelet nélkül,

a temetőtüzek pedig azzal, hogy a szabadban csak mécsestartóban elhelyezett mécsest gyújtunk meg, és eloltjuk ezeket, amikor a sírtól távozunk.

Ha valaki a temetőben tüzet észlel, a saját testi épsége kockáztatása nélkül próbálja meg azt eloltani vagy értesítse a temető biztonsági személyzetét, és hívja a 112-es segélyhívó számot - javasolja a katasztrófavédelem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.