Megölték az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjét, Abu Bakr al-Bagdadit

Forrás: AFP/Picture-Alliance -
Iszlám Állam halál Abu Bakr al-Bagdadi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.

"Abu Bakr al-Bagdadi halott" - hangoztatta az amerikai elnök. A terroristavezér likvidálását Trump az amerikai kormányzat első számú nemzetbiztonsági céljának nevezte.

Meghalt az Iszlám Állam vezetője Forrás: AFP/Picture-Alliance

"Úgy halt meg, mint egy kutya, egy gyáva ember", aki menekülés közben egy alagútban felrobbantotta magát és megölt három gyermeket is - fogalmazott Trump. Leszögezte: az amerikai katonák nagyszerű munkát végeztek, egyetlen amerikai sem sebesült meg.

Al-Bagdadi földi maradványait az amerikaiak a hírszerzés birtokában lévő DNS-minták alapján a helyszínen 15 percen belül azonosították.


Elmondta: al-Bagdadi számos társát is megölték.

Az épületben 11 gyermek is volt, őket épségben kimentették.

Az al-Bagdadi társaságában lévő két nőt - akik információk szerint a feleségei voltak - szintén holtan találták. Az amerikai elnök közölte: rendkívül értékes dokumentumokat találtak az épületben az Iszlám Állam további terveiről, terrorakcióinak előkészítéséről.

Harcolunk az Iszlám Állam és más terrorszervezetek teljes megsemmisítéséig - erősítette meg az Egyesült Államok elnöke, és utalt arra, hogy néhány héttel ezelőtt Oszama bin Laden volt terroristavezér fiát, az al-Kaida terrorszervezet irányítását átvett Hamza bin Ladent is megölték.
Donald Trump elmondta: az amerikai különleges egységek nyolc helikopterrel támadtak, előzetesen elaknásították az épület környékét, ahol al-Bagdadi tartózkodott. Az amerikai kommandósokat fegyverropogással "fogadták" az épületben.

Az egész akció nem tartott tovább másfél-két óránál.


Az amerikai elnök köszönetet mondott az irakiaknak, a kurdoknak, a törököknek és az oroszoknak és - ahogyan fogalmazott - "bizonyos mértékig" a szíriaiaknak is az akcióhoz nyújtott hírszerzési és információs segítségükért. Külön megemlítette, hogy Oroszország megnyitotta a légterét az amerikaiak számára.

Kérdésekre válaszolva Trump nem kívánta megjelölni, hogy pontosan hol hajtották végre az akciót.
A rajtaütés washingtoni idő szerint vasárnapra virradóra történt. "Ez nagyszerű éjszaka volt az Egyesült Államok és az egész világ számára" - hangoztatta Trump, aki a Fehér Házból követte az eseményeket, Mike Pence alelnökkel, Mike Pompeo külügyminiszterrel, Mark Esper védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tagjaival együtt.

"Előzetesen nagyon kevesen, nagyon szűk körben tudtak az akcióról" - tájékoztatta a meghívott újságírókat az elnök. Kifejtette: az Egyesült Államok pár héttel ezelőtt szerzett tudomást al-Bagdadi hollétéről. "Állandóan mozgásban volt." A rajtaütést három nappal ezelőtt tervezték el - tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Donald Trump megerősítette: nem vizsgálja felül az amerikai csapatok Szíriából való kivonásának a tervét - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.