Kapás Boglárka is kiáll a gyermekek egymás közötti bántalmazása ellen

Forrás: AFP/Oli Scarff -
kampány Aki ver, az nem haver Kapás Boglárka bullying gyerekek bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Aki ver, az nem haver" néven indítottak kampányt a gyermekek egymás közötti bántalmazása ellen az iskolák, a média, valamint egy népszerű kampánynagykövet és influenszerek bevonásával.

A bullying, vagyis a gyermekek egymás között bántalmazása elleni kampányban vesz részt sok ismert arc, köztük Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világbajnok, hétszeres Európa-bajnok úszónő. A kampány nagyköveteként missziója, hogy minél több gyermekhez eljusson az üzenet:

a bántalmazás semmilyen formában, semmilyen körülmények közt nem elfogadható,

fontos, hogy a gyerekek támogatóak és elfogadók legyenek egymással szemben, illetve hogy az aktivitás, a célok és a sikerek olyan lelkierővel, önbizalommal vértezik fel őket, amely segít a bántalmazás feldolgozásában.

Kapás Boglárka kiáll a gyermekek egymás közötti bántalmazása ellen Forrás: AFP/Oli Scarff

Idén ötödjére indítja el ezt a kampányt a Cartoon Network csatorna a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal karöltve. És

mivel a bántalmazás legtöbbször az iskola falai közt zajlik, vagy onnan indul ki, ezért a szervezők idén is az iskolai szemléletváltást, illetve az iskolások edukációját tűzték ki célul.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács egy olyan interaktív, online programot készített, amely játékos formában tanítja meg a gyermekeknek, mi is a bullying, milyen formában, szituációkban szembesülhetnek vele, és hogyan oldhatják meg ezeket a nehéz helyzeteket.

A játékhoz egy pályázat is társul, az ebben résztvevő osztályokból a három legnépszerűbb olyan népszerű gamerekkel és véleményvezérekkel találkozhatnak, mint zsDav, Attis és Baluka, velük együtt készíthetnek el egy 'anti-bullying' vlogot.

A bullying bárkit érinthet, ezért fontos tudatosítanunk a gyermekekben, hogy erről beszélni kell, nem szabad tabuként kezelni.

Ezért a mozgalomhoz idén minden eddiginél több civil és közszereplő is csatlakozott, többek közt Tabár Andrea (Doggy Andi, influenszer), aki a róla terjesztett negatív pletykák miatt annak idején elhagyta iskoláját, míg Dóczi Attilát (Attis, Tanulom magam vlog) kiskorában kövérségéért, csúfolták, zsDav (gamer, vlogger) pedig a diszlexiájából eredő negatív megítéléstől szenvedett a legtöbbet, Baluka (vlogger, influenszer) felnőtt fejjel már bánja, hogy nem lépett közbe, amikor társait igazságtalanul bántották. Kapás Bogit azért érte támadás, kirekesztés, mert másképp élte az életét, mint osztálytársai: gyakran kimaradt a közösségi programokból, hiszen az ideje nagy részét az úszás töltötte ki.

Rajtuk kívül a kampány mellé állt még Vágó Piros, műsorvezető, gasztrovlogger, Szögeczki Ági műsorvezető és Singh Viki, énekesnő is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.