szalonnai gyilkosság gyanúsított börtön Szalonna emberölés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfőre virradóra meggyilkoltak egy 85 éves nőt a Borsod megyei Szalonnán. Irénke néni holttestét gonzodója találta meg.

Az özvegy egyedül élt a házban, idős kora ellenére egészséges volt. A helyiek nagyon szerették, közeli ismerősei szerint spórolt pénzéért ölhették meg.

"Úgy tudom, Irénke csupa vér volt, a testére pedig egy fotel volt ráborítva. Azóta nagyon félünk, a férjem egy fejszét tett az ágyunk mellé, hogy azonnal cselekedni tudjon, ha ránk törnek. Mindenki retteg, hogy ugyanúgy jár, mint Irénke"

– árulta el egy szalonnai nő a Blikknek.

A települést hét elején ellepték a rendőrök, és több pletyka is szárnyra kapott. Állítólag a 85 éves néni többeknek elárulta, hogy hol tartja spórolt pénzét, ez vezethetett a tragédiához.

A police.hu információi szerint huszonnégy órán belül azonosították, majd elfogták azokat a férfiakat, akik összefüggésbe hozhatók a Szalonnán történt emberöléssel.

A rendőrség emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben Forrás: Police.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.