Tizenhárom év fegyházra ítéltek egy kiskorút megerőszakoló férfit

kiskorú fegyház erőszak börtön
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Tatabányai Törvényszék első fokon, nem jogerősen 13 év fegyházra ítélt csütörtökön egy férfit, aki Oroszlány külterületén bántalmazott és fogva tartott egy kiskorút, majd többször megerőszakolta.

Többször bántalmzott és megerőszakolt Oroszlány külterületén egy kiskorút egy férfi, ami miatt első fokon, nem jogerősen 13 év fegyházra ítélte a Tatabányai Törvényszék.

Többször megerőszakolt és bántalmazott egy kiskorút egy férfi Forrás: Shutterstock

A közlemény szerint az elkövető nem fogadta el, hogy a lány nem akar vele járni, ezért 2018 áprilisában az Oroszlány és Bokod közötti földútra csalta, hátulról húsklopfolóval többször fejbe verte, fojtogatta és megerőszakolta.
A férfi ezután sem engedte távozni a kiskorút, sátrat állított fel a helyszínen, majd a sértettet még kétszer megerőszakolta.

A lánynak a bántalmazás következtében eltört az arc- és az orrcsontja és zúzódásokat szenvedett.


A Tatabányai Törvényszék tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak, életveszélyt okozó testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt a férfit 13 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.