Az 52 éves nő mindent megtesz, hogy teherbe essen börtönre ítélt párjától.

A magyar büntetés-végrehajtás történetében még nem volt ilyen esetre példa. Egy 52 éves nő még perelni is hajlandó, azért, hogy elítélt párjával intim órákat tölthessen el a börtönben, ugyanis mindenáron édesanya szeretne lenni.

Forrás: --

A fent említett nő és szerelme hét évvel ezelőtt szerettek egymásba. A férfi többször is ült börtönben, és egy erőszakos bűncselekmény miatt visszaesőként nemrég több mint tíz évre ítélték. A nő ennek ellenére a végsőkig kitart párja mellett, azonban a biológiai órájuk ketyeg, és egy évtized múlva már nem vállalhatnak gyereket. 

A nő most azért harcol, hogy gyermekük megfoganhasson a börtönben. 

Korábban az szerelmespár Németországba szökött, hogy új életet kezdjen, és az elfogatóparancs ellenére is három boldog évet töltöttek kint.

A férfi most egy magyar börtönben tölti büntetését. Csak havi egyszer találkozhatnak másfél órára, a fizikai érintkezés pedig teljesen ki van zárva. Az a legfőbb céljuk, hogy Magyarország lehetővé tegye számukra a börtönben való gyermeknemzést, hogy a szabadulás után igazi családként tudjanak élni.

Forrás: Shutterstock