Várandós nőt öltek meg kutyák egy francia erdőben

Forrás: Thinkstock -
kutyatámadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kutyaharapásokba halt bele egy 29 éves nő a franciaországi Villers-Cotterets közelében. "Halálát a végtagjait, a törzsét és a fejét ért kutyaharapások okozták" - idézte a BBC szerdán Frédéric Trinh ügyészt. A baleset szombat délután történt, a területen állítólag kutyákkal vadásztak.

Jelenleg 93 kutyán végeznek teszteket, hogy megállapítsák, melyek vettek részt a támadásban. A vizsgált állatok között szerepel az áldozat öt kutyája is. A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást.
A helyi ügyészség szerint az áldozat telefonon hívta a férjét, akinek elmondta, hogy egy kutyafalka készül rátámadni. A férj később a kutyaugatást követve talált rá a holttestre. A Le Courrier Picard helyi lap szerint a környéken kutyafalkával szarvasra vadásztak. A L'express.fr úgy tudja, a nő a közeli Saint-Pierre-Aigle-ben lakott, és a kutyáit sétáltatta szombat délután az erdőben. A francia vadászszövetség közleményében azt írta, semmi sem bizonyítja, hogy "vadászkutyák okozták a nő halálát".

Forrás: Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.