Boros Lajos a kamerák előtt árulta el, hogy hamarosan előadást tart kórházi élményeiből.

Hosszas betegeskedés és lábadozás után újra jól érzi magát Boros Lajos. A humorista most ellátogatott a TV2 stúdiójába, ahol arról is mesélt, milyen tervei vannak. Bár meglehetősen soványnak tűnt, elárulta, hogy sikerült néhány kilót magára szednie az elmúlt hetekben.

Kiderült az is, hogy hamarosan előadása lesz, ahol a kórházi élményeit adja elő humoros formában.

Boros Lajos a színpadon tér visszaForrás: TV2/Mokka

Köszönöm, nagyon jól vagyok. Annak idején még a rádióban dolgoztunk együtt Litkai Gergővel. Akkor még nem tudták az emberek, hogy ő kicsoda, de már akkor is írták az őrültségeket. És amikor kórházba kerültem, Gergő azt mondta, hogy írd az élményeidet, mert ez egy nagyon jó marketing, hogy te tényleg bemész a kórházba és megműtenek. És én tényleg írtam az élményeimet cetlikre, de azok elvesztek. Ők kitartottak mellettem, és mindig kérdezgették a kórházban, hogy nem találtak-e tőlem egy cédulát. És így elkezdtek gyűlni. Ekkor azt mondta Gergő, ebből stand-up lesz. Elküldte hozzám a szakemberét, aki azt mondta, ez egy körülbelül egy óra húszperces anyag lesz."