Tragikus balesetben elhunyt a magyar focista: 38 éves volt

Forrás: Shutterstock -
futball baleset Halgas Tibor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzalmas baleset történt kedden este Budapest és Ferihegy között, az ütközés következtében az egyik kocsi felborul, egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Dunai Ede író a Facebookon posztolta, hogy az elhunyt Halgas Tibor, korábbi NB I-es labdarúgó.

"Mellbevágó, már-már feldolgozhatatlan hírt kaptam az éjszaka. 38 éves korában, autóbalesetben elhunyt Halgas Tibor, a Ferencváros, a DVTK és a Videoton egykori NB I-es labdarúgója. A tragédia kedden este a Ferihegyi úton történt. Tibit személyesen is jól ismertem, a felesége éveken át a tanítványom volt, aki imádta a snookert, és aki imádta a férjét és tündéri kislányukat. Nehezen találom a szavakat, alig akarom elhinni, ami történt. Nagyon sok erőt kívánok Szandrának és gyönyörű kislányuknak, hogy fel tudják dolgozni ezt a szörnyűséget, bár tudom, hogy ez szinte lehetetlen" - írta többek között a közösségi oldalán Dunai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.