Havas eső vagy tavaszias idő: kettészakad az ország

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
tavasz napsütés havas eső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hegyekben még havas eső várható, máshol azonban igazi tavaszias 15 fokot mérhetünk. Lassan vége a télnek. 

Szerda

Eleinte változóan felhős idő lesz többórás napsütéssel, majd délután erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan kisebb eső, a hegyekben havas eső előfordulhat. Eleinte a DNy-i, Ny-i, majd az ÉNy-i szél élénkül meg. 10 fok körül alakul a hőmérséklet délután.

Csütörtök

Egyre nagyobb területen süt ki a nap, az eleinte erős északnyugati szél is fokozatosan mérséklődik a délutáni órákra. Reggel 0 fok körül, délután 5 és 10 fok között valószínű a hőmérséklet.

Péntek

A napsütést mellett erősen megnövekszik a felhőzet, néhol futó zápor, a hegyekben hózápor is előfordul. Az ÉNy-i szél átmenetileg több helyen megerősödik. A csúcsérték 7 és 12°C között alakul.

Hétvége

Gyakran erősen felhős lesz az ég, de záporeső inkább csak néhol fordul elő. Az egyre jobban megélénkülő DNy-i szél melegebb levegőt szállít: szombaton még csak 10, vasárnap már 15°C körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.