valóvilág VV Lóri börtön
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kedden megkezdte 51 napos fogházbüntetését Csodó Lóri, a ValóVilág 8. powered by Big Brother versenyzője. A férfinak azért kell börtönbe mennie, mert a korábban csoportos garázdaság miatt kiszabott 240 óra közérdekű munkából 201-et nem töltött le, így azt börtönbüntetésre váltották át. 

"Sajnos, nem sikerült olyan jogi lépést tenni, amely eredményes lett volna és megoldotta volna, hogy ne kelljen bevonulnom. Tartom magam, de valójában nem tudom, lelkileg tényleg fel vagyok-e készülve arra, ami vár rám. Ez majd csak bent derül ki, de azt gondolom, bírni fogom..." - mondta el a Blikknek Lóri, aki most úgy érzi, 51 nap nem sok, de attól fél, hogy bent nagyon lassan telik majd az idő.

Hozzátette, már bánja, hogy nem teljesítette a közmunkát. "Félbehagytam, de akkor annyi minden történt... Néhány hónapja azonban szerettem volna folytatni, mert beláttam, nincs más megoldás. Akkor már azt mondták, felesleges, nem tudom ledolgozni év végéig. Majd néhány napja megküldték a határozatot, ami ellen nem lehetett fellebbezni" – mondta.

Forrás: RTL II

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.